Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2017

Az utolsó idők ünnepei

Kép

Az utolsó idők ünnepei

Kép
Gonosz világban élünk! Ezért már nem érzem úgy az ünnepeket,- függetlenül attól, hogy Szenteste, Karácsony, Újév vagy Húsvétról van szó - ahogy gyerekkoromban éreztem. Mivel a gonoszság megnövekedett, a szeretet is sokakban kihűlt. Az ünnepek ma már nem olyanok, mint régen. Sőt, soha nem lesznek, olyanok, mint előtte voltak, mert az utolsó időkben élünk. Nagyon jellemző a korunkra az is, hogy Ember, embernek farkasa, de tovább megyek: Keresztény, kereszténynek farkasa. De ennek több oka is van, hogy gonosz, romlott világban élünk, és ezért az ünnepek sem olyanok, mint hajdanán. Az összes okot nem fogom említeni, de némelyeket igen. Mindent nem fogok feltárni, de néhány alapvető igazságról igen. A második oka, hogy az elmúlt félévszázad során sok dolog megváltozott. Nem csak mi változtunk meg, - ami természetes dolog - hanem a Föld lakosainak az Istennel való kapcsolatuk is. Ez lehet a fő oka. A másik gondolat, ami ehhez kapcsolódik, de mégis külön pontban kiemelt

Élet és Pokol könyve

Kép
Üdvözöllek kedves olvasó! Szeretném, hogy tudd Földünk két nagy „Szellemi Birodalomnak” a befolyása alatt áll: Isten királysága és Sátán királysága. A Mennyben van az élet könyve, és itt csak azoknak szerepelhet a nevük, akik megmosták a bűneiket a Bárány vérével. A Jelenések 20:12-ben a következő van megírva: „ És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megít éltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” A Pokolban van a pokol könyve. A Pokol könyve szó egy bizonyságtevőtől származik, akinek szintén meglett engedve, hogy bepillantást nyerjen rövid ideig a Szellemvilágban. A Pokol könyvének legalább másik kettő neve is van: Fekete könyv, Halál könyve. Miért létezik ez a könyv? Sátán valóságosan létezik, és ő mindenben utánozza Istent vagy lemásolja Isten királyságának struktúráját, és feltett szándéka, hogy el

A depresszió első ellenszere

Kép