A halál rejtélye

A halál misztériuma

Megnyugodhatsz kedves Olvasó(k)! Nem haltam meg! Nem én vagyok a képen, hanem egy másik személy, akit szintén Bicskei Róbertnek hívtak! 

 

De erről a község lakói nagyon is jól tudnak. Itt sokan ismerik az öt éves Robi történetét, aki 1985-ben hunyt el. A nagybátyám történetét a szüleim sokszor elmesélték nekem. De elmesélték a nagyszüleim is apai ágon. Mielőtt kitérnék arra, hogy mi is történt vele, szeretném elmesélni nektek, hogyan is reagáltam a halálra gyerekkoromban. 

 

Szeretnélek megkérni, hogy helyezkedj el kényelmesen, mert egy időutazásban fogunk részt venni! Itt a „Rapture-időgép” Pilótája beszél. Megkérek mindenkit, hogy kösse be a biztonsági övét, mert nagyon hosszút utat fogunk megtenni. De mielőtt elutaznánk, szeretnélek megkérni, hogy nézd meg a jelenlegi, pontos dátumot.

Én nálam most 2017. 11. 01 - e van szerda délután 13:20 perc. De ehhez a dátumhoz képest mindig több lesz, mivel idővel mindig távolabb kerülünk ettől a dátumtól.  Hallod, hogy búg az időgépünk motorja? Ha még nem akkor azt jelenti, hogy nem nézted meg a pontos dátumot, ezért nem szállhatsz még be az időgépben.

 Megkérlek nemes olvasó, hogy nézd meg a pontos dátumot, és hagyd abba eddigi munkáidat, ha  ez meg van, akkor máris indulunk. De figyelmeztetlek, hogyha már beszálltál, akkor a végállomásig kötelező utazni. Ha már ténylegesen beszálltál a gépben, és abbahagytad eddigi tevékenységedet, akkor megnyomom a gombot. És, ha már megnyomtam a gombot, akkor nincs visszaút. Már nyomom is!

A gyerekkor

1995-öt írunk egy nyári napon, a helyszín: Alsószentmárton.

 

Az első halálos hírt 6 éves koromban hallottam, amikor a dédpapám: Bicskei Márton 1995-ben eltávolodott tőlünk. A dédpapámat nem nagyon ismertem, mert csak néhányszor látogattuk meg, és nagyon kicsi voltam. Emlékszem arra, amikor én, az öcsém, és az unokatesóimmal elmentünk a dédpapánkhoz meglátogatni, amikor még élt. Egyébként nagyon jól elvoltunk az unokatesóimmal: Barbival, Ádámmal és az öcsémmel, Félixszel. Sokszor fogócskáztunk, versenyfutást szerveztem és minden gyerek kedvenc játékát se hagytuk ki, a bújócskázást. Mindig én voltam a csapatkapitány, mert én voltam a legidősebb, és próbáltam ügyelni arra is, hogy ne legyen csalás vagy veszekedés a játékok során. Egy ilyen átlagos napon történhetett az is, amikor szintén játszottunk és bújócskáztunk, majd feltettem egy javaslatot nekik: Mit szólnátok, ha ma meglátogatnánk a dédpapánkat? Mindenki benne volt. Megkérdeztük a szüleinktől, hogy mehetünk-e és el is mentünk. Amikor megérkeztünk hozzá feltettünk neki pár kérdést. Ő meg borkortyolás közben válaszolt nekünk. Szeretett inni. Ez volt ugyanis a szenvedélye. Talán, ha nem lett volna olyan nagy borivó, akkor többet élhetett volna, de így is elég idős volt. Aztán nem sokkal ezután hallottam a rossz hírt édesanyámtól, hogy meghalt a dédpapám, de én ekkor fel se fogtam. Egyszerűen nem értettem, hogy mit jelent az, hogy halál. Számomra úgy tűnt, hogy csak elment, de nemsokára visszafog jönni és minden rendben lesz.

Most viszont 2017 - ben, mint újjászületett keresztény arra a mély fájdalommal gondolok vissza, hogy bárcsak hallott volna Jézusról!

Emlékszem arra, amikor 8 éves voltam és először kimentem húsvétkor a temetőben a nagyszüleimmel apai ágon. Előtte a mamám megkérdezte tőlem is, hogy van-e kedvem kimenni a papámmal, Barbival, Ádámmal, Félixszel, hogy vigyünk tojásokat a Robinak. ( Egyébként ma is sokan megtartják a faluban ezt a tradíciót.) Természetesen beleegyeztem és magammal vittem a számológépemet is. Az első sírkő, ahova megérkeztünk: Bicskei Róberté volt. A többiek elmentek fogócskázni, és tojásokat vinni más halottakhoz, de én ott maradtam a mamámmal és a papámmal. Ekkor mesélték először a nagyszüleim  az ő történetét, valahogy ilyesmi lehetett a párbeszéd:

- Mama: Ő itt Robi a nagybátyád.

- Én: Hogy halt meg?

- Mama: Sok gyógyszert szedett be, mert azt hitte, hogy az cukor.

- Én: És hány éves volt, amikor meghalt?

- Papa: Csak 5 éves volt.

- Mama: Akarsz vele beszélni?

( Erre én meglepődtem, mivel nem tudtam, hogy még mindig lehet vele beszélgetni, de beleegyeztem).

- Én: Tudok vele beszélgetni?

- Mama: Hát, hogyne fiam! Menj oda a sírkő végéhez és beszélj hozzá!

- Én: És mit mondjak neki?

- Mama: Kérdezd meg tőle, hogy hogy van?

- Én: Szia, Robi! Hogy vagy?

Vártam pár percet, és rögtön tudtam, hogy becsaptak a nagyszüleim, mert Robi nem válaszolt vissza. Mellesleg éreztem, hogy valami nincs rendben. Ezután a nagyszüleim gondozták Robi sírját. Én meg kivettem a zsebemből a számológépemet, és kiszámoltam, hogy ki, hány évet élt. 8 éves voltam, de már százig eltudtam számolni, és édesapám arra is megtanított, hogyan lehet kiszámolni, hogy ki mennyi ideig élt. Bár gyerek voltam még, de már ekkor kezdtem el a kis filozófiai pályámat. Odaértem Bicskei Mártonhoz, és kiszámoltam, hogy mennyi ideig élt a dédnagypapám. A dédnagypapám 71 évet élt - gondoltam magamban. Ezután elmentem a dédmamámhoz: Bicskei Mártonnéhoz, és neki is kiszámoltam az életidejét. 49 évig élt a dédnagymamám - jegyeztem meg halkan. Majd ezután elmentem a mellette lévő néhány sírkövekhez, és kiszámoltam mindegyiknek az életét. Hirtelen észrevettem, hogy milyen sokan is jöttek el húsvéti tojásokat hozni a szeretteiknek, de én nem foglalkoztam senkivel, és tovább számoltam, majd rájöttem arra is, hogy a legtöbben meg se érik a száz évet sem. A mini kutatásom hamar véget ért, mert szóltak a nagyszüleim, hogy menjek vissza hozzájuk, mert haza megyünk, és azt gondolhatták, hogy tojásokat akarok lopni más sírhelyekről. Honnan is érthették volna azt, hogy most végeztem el életem első kutatását? Mivel nem tehettem mást, abbahagytam a számolásokat.

Világéletem második halálos hírét már keserű fájdalmakkal, mély csalódással éltem át, amikor megtudtam, hogy meghalt a papám anyai ágon. Ekkor 9 éves voltam és harmadik osztályos tanuló. Még mindig emlékszem arra, hogy egyik nap elvitt minket (engem és az öcsémet) a kunyhójában, és készített nekünk paradicsomlevest, mert a papám ekkor egyedül élt, és ezzel akart nekünk kedveskedni. Arra is emlékszem, hogy a papám miatt maradtam ki pár napig a tanulásból, mert a szüleim elkértek az iskolából. Viszont a virrasztáson ott voltak más gyerekek is, és jó volt fogócskázni, és bújócskázni a hajnali órákban. Másnap reggel hirtelen feltettem magamnak a kérdéseket: Most tényleg sosem fogom látni a papámat? Ha a dédpapám se jött vissza, akkor a papánk se fog soha?

A temetése előtt bementünk a hullaházban, és még egyszer utoljára megnéztük az arcát, amit sokáig nagyon megbántam, mert hosszú ideig nem bírtam aludni a rémálmok miatt. A papám temetésén hallottam először a faluban jól ismert, és népszerű „Számá dü noj Mária” c. dalt - erre még jobban szúrt a szívem, és ekkor tettem fel magamnak életemben először a kérdést: Tényleg meghaltál Papa?

Ebben az évben viszont keserűen gondolok vissza, hogy bárcsak tudtam volna mesélni neki Jézusról!

Tízévesen kaptam egy igeverset a Szentszellemtől. A János evangéliuma 3:16 - ot, és ismét elgondolkoztam a halálon, de ezúttal a következő kérdések pezsegtem a véremben: Én is egy nap megfogok halni? Ha igen, akkor mi értelme van élni? Vajon létezik Isten? Ha igen, miért nem látjuk?

Már gondolati tervben volt, hogy eldobom az életemet, ha nincs Isten, amikor váratlanul, hirtelen meglátogatott a Királyok királya, amikor a 30 perces imám során megakartam tudni az igazságot ezekről. Aki személyesen is ismer, az tudhatja, hogy miről is utaltam most. Viszont, aki nem ismer személyesen, vagy még nem hallotta a bizonyságomat, annak csak azt tudom mondani, hogy reménykedek abban, hogy ő hozzá is eljut majd a bizonyságom.

A középiskolai évek

Ezután jöttek a középiskolai éveim. Tudni kell rólam kedves Olvasó, hogy Mánfán voltam kollégista a Collegium Martineumban, miközben a pécsi Nevelési Központ gimnáziumának voltam a tanulója.

Szerettem járni a nevkoban, mivel jók voltak a tanárok. Ugyanezt a diákokról viszont nem tudom elmondani, mivel két osztályom volt a gimnáziumi éveim alatt. Az első osztályommal nem nagyon jöttem ki a származásom miatt, de már megszoktam azt, hogy folyton kilógok a sorból, mert az elemiben is más voltam, csakhogy ott a hallásom miatt. Az viszont nagyon mély nyomot hagyott a lelkemben, hogy két évig senkivel se beszéltem a középiskolai évek alatt, és nem is köszöntek vissza, csak egy osztálytársammal jöttem ki, akivel most is nagyon jó barátok vagyunk. Remélem nem fog megharagudni, hogy elárulom a nevét, de sok nevet fogok felfedni műalkotásom során most kivételesen. Az ő neve Tost Gábor. Ő egy nagyon kedves, barátságos személy.

Emlékszem, amikor 10. - es voltam, és egyik nap kémia óránk volt Kutas Lászlóné vezetésével. Egyébként mindig is utáltam a kémia órákat a gyenge matek tudásom miatt. (Úgy gondolom, hogy a legtöbb tanár abban a tévhitben vannak, hogy azt hiszik, ha egy diák nem szereti az adott tantárgyat, akkor őket is utálják. Nos, ebben is nem mindennapi voltam, mert kivétel nélkül szerettem mindegyik tanáromat). Tehát kémia óra volt és Klári néni kiosztott pár vaskos könyveket, mert az volt a feladat, hogy keressünk ki valamit a könyvből. A feladatra konkrétan nem emlékszem, és a könyv címére sem, de arra nagyon is, hogy rögtön lekötötte a figyelmemet ez a könyv, amikor láttam a halálról szóló sorokat. Belemerültem az olvasásban és megtudtam, hogy a halálnak 3 fajtája van:

1. Biológiai

2. Tetszhalál

3. Klinikai halál

Épp a Klinikai halálról olvashattam, amikor hirtelen megkérdezte tőlem a tanárnő, hogy megtaláltam - e a választ, mire én azt válaszoltam, hogy nem. Mégis mit mondhattam volna Befogadó? Azt nem mondhattam el, hogy épp belemerültem egy jó témában, és ne zavarjon most senki. A tanárnőm meglepődött kicsit és közölte az osztály előtt, hogy ő úgy tudja, hogy abban a könyvben van, amit a kezemben adott, és mások se találták meg a választ. Kicsöngetés után még mindig azon morfondíroztam, hogy három fajtája van a halálnak. 

 

Ugyanebben az évben volt nekünk kisérettségi, és lehetett választani, hogy Történelemből vagy Irodalomból szeretnénk - e vizsgázni. Természetesen én az Irodalmat választottam, mert szerettem Bertalan János irodalom óráit, mert ő egyetemi szinten tanította nekünk a tananyagokat. Talán a filozófia miatt is szerettem az Irodalom órákat, de tényleg nagyon jó tanár volt. Viszont ezt sok diák eltudja mondani magáról, hogy neki volt a legjobb tanár a világon, de azt már nem, vagy igen kevesen, hogy az ő tanára díjat is nyert. Igen, kedves olvasó! A volt Magyar tanáromról nem is olyan rég megjelent egy cikk a Dunántúli Naplóban „Aki kertvárosban, kertbarátoknak tanítja a szellem művelését” címmel. 2014-ben Aranydiplomát kapott. Az alábbi forrásban bővebben olvashattok róla:

https://www.bama.hu/…/aki-kertvarosban-kertbaratoknak-tani…/

Tehát ott voltam a kisérettségin, és nem fogod kitalálni kedves Olvasó, hogy milyen tételt fogtam ki az alkalom során. Dante - Isteni színjátékát húztam ki, és előző héten pont azon tépelődtem, amikor készültem a vizsgára, hogy vajon van "Pokol," és létezik "Purgatórium" nevű hely is? Miközben ezeken tépelődtem keserűen éreztem magam, mert eszembe jutott az, hogy megfogunk halni, és azon is töprengtem, hogy mi értelme élni. Bertalan János kérdéseket tett föl azon a napon. Feleletem során olyan kérdéseket tett föl, ami felért egy szövegértéssel, mert visszakérdezte azt, amit elmondtam, és ezt el is mondtam neki: „Hiszen az előbb mondtam el magának”. Erre a tanárom valószínűleg megsértődött, és kettőről hármas fokozatra váltott, és olyan kérdéseket tett föl, ami érintette a többi tételt is. Én erre meg leblokkoltam, mert nem tudtam válaszolni a kérdésekre. A felelet végén megkérdeztem, hogy hányas lett - erre az volt a válasza, hogy nem egyes, de nem is ötös. Én meg nagyon megörültem ennek, de az öröm állapota másnap átváltott melankolikussá, amikor megtudtam, hogy kettes lett a feleletem. Honnan is tudhatta azt, hogy egy héten keresztül reggeltől estig csak az Irodalom tételekkel foglalkoztam? Honnan tudhatta azt, hogy a "kisérettségi" előtt egy nappal reggeltől hajnali kettőig tanultam?

A következő évben már egy másik osztályba kerültem, mivel évet kellett ismételnem négy tantárgy miatt. Nem árulom el, hogy melyek voltak azok a tantárgyak. Viszont örültem annak, hogy kaptam egy jobb osztályt, és egy nagyon értelmes, bölcs tanárnak a tanítványa voltam. Az ő nevéről sokan hallhattak, mert ő is részesült egy díjban. Kazinczy díjat kapott nem is olyan régen. Minárik Tamás Irodalom órái fantasztikusak voltak. Bár jól lehet a Történelmet is tanította nekünk, de amikor műalkotásokat kellett elemezni figyeltem, de nem a 45 perc során, hanem a 45 perc minden percében. Különösen kedveltem Shakespeare - Hamletjét, Moliere -Tartuffjéte, Csokonai Vitéz Mihály - Estve c. versét elemezni. Azért is kedveltem az új tanáromat, mert nála be tudtam bizonyítani, hogy tudok jó is lenni. Egyik nap ugyanis elmentünk egy kiállításon, ami Anne Frank életéről szólt. A Magyar tanárom másnap adott nekünk egy feladatot, hogy írjunk egy fogalmazást a kiállításról, de nem volt kötelező. Én viszont halálosan is komolyan vettem a feladatot, és egész napom ráment arra, hogy megírjam. Még azon a héten, Irodalom órán behozta a fogalmazásokat, és a legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy az enyémé tetszett a legjobban. Én arra számítottam, hogy Klózer Nikoletté lesz a legjobb, mivel ő volt az osztályban a legjobb tanuló. Igazán nem számítottam arra, hogy én az osztály egyik leggyengébb tanulójaként fogok sereghajtóként szerepelni az írás területén. De még ugyanebben az évben történt velem az, hogy "kisérttségiztem" ismét Irodalomból. Ezúttal a „Magyar felvilágosodásról” kellett szóbeliznem, és én voltam az egyetlen az osztályból, aki 5 - re felelt. Ismét sikerült bebizonyítanom magamnak is, hogy tudok jó lenni ebben is. 

 

Még mindig örömmel gondolok vissza, amikor egyik szünetben odajött hozzám Minárik Tanár Úr, és megkérdezte tőlem: Hogy vagy? Én meg azt válaszoltam neki, hogy jól vagyok köszönöm. Honnan is tudhatta azt, hogy előtte épp azon gondolkoztam, hogy mi értelme élni? Mi értelme van annak, hogy járok suliba?

 

Most viszont örömmel gondolok vissza a többi tanáromra is: Balogh Hajnalka, Abai Piroska, Tislerics László, Pintér László, Maksainé Mária, Bender Ágnes, Werner Réka, Jani Péter, Kutas Lászlóné, Benkőné Bayer Anikó, Bóna Gézáné Maksay Mária, Futó J. Attila, Jani Péter, Merzay Katalin, Pék Mónika, Ulrich Magdolna Mária…

 

De nem maradhatnak ki az általános iskola Igazgatója: Katona Imre és a tanárok sem: Szilágyi Erzsébet, Farkas Józsefné, Pálinkás István, Lovescher Károly, Géczi Józsefné, Nagy Ákos, Bakán Anita, Hordós Zoltán, Pálinkás Istvánné, Szabó Szőcs Zsuzsanna…

A kollégiumi évek

Nagyon szerettem a Collegium Martineumban járni. Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy ez volt az ország legjobb kollégiuma, de 2008-ban bezárták, mert több, mint 20 milliós tartozása volt. Nagyon szerettem a csütörtöki reflexiókat, noha sokszor utáltam, ha sok tanulni való volt, és nem tudtam emiatt átnézni a tananyagokat. A konferenciák ugyanis korlátlanak voltak. Az átlagos konferenciák éjfélig is elhúzódtak, de volt, hogy hajnali 2 - ig is tartott. 

 

Különösen kedveltem Oszibát; Osztromok Istvánt. Palibát; Szabó Pált. A többi nevelőket sem hagyhatom ki, ha már megemlítettem két nevet, de nem lesz teljes a lista: Ambrus László, Andrónyi Lívia, Csatich Renátó, Makai Szilvia, Haász István Péter, Rafa-Gyovai Gábor, Mihály Géza, Heindl Péter, Judit Elmont, Révész Melinda, Rafa-Gyovai Tibor, és lehetne folytatni a sort. A legtöbb kollégiumi nevelővel tegeztük egymással, amennyire visszaemlékszek. Palibával sokszor beszélgettem bibliai témákról, és különféle kérdéseket tettem fel neki. Neki köszönhetően hittem a reinkarnációban néhány évig. Még mindig emlékszem arra a napra, amikor egyik nap elmentem egyedül sétálni. Pontosabban sétálva tanulni, és éppen a mánfai temető felé tartottam, amikor Csokonai életpályáját magoltam, majd hirtelen ismét eszembe jutott az, hogy egy nap meg fogunk halni. Eszembe jutottak a Palibával való beszélgetésünk. A következő gondolatok forogtak a fejemben: „Ha van reinkarnáció, akkor az azt is jelenti, hogy nincs is halál, de akkor miért írja azt a Biblia, hogy örökké élhetünk?” Kicsit zavarban voltam, majd elhatároztam, hogy megkérdezem majd Lankó Józsitól, akit a kollégiumban, de itt a faluban is Tisziként ismeri mindenki. Egyébként Tiszi nagyon bölcs, kedves, segítőkész személy, és szintén kapott díjat 2014-ben. Erről bővebben az alábbi linken nézhettek utána: 

 

https://www.youtube.com/watch?v=QuG-v6Hefek

Ő az a lelkész, aki szívesen meghallgatja a lelki problémáinkat is. Mivel Tiszi volt a Collegium Martineum egyik alapítója, néha benézett hozzánk, és tartott nekünk esti misét. Sokáig meglátogattam Tiszit, és különféle kérdéseket tettem fel neki is. Ilyen kérdések voltak pl. A Menny valóságos? Mi történik a halál után? Valóban örökké tart a Pokol? Miért halunk meg? Sok olyan kérdést feltettem neki is, amit Palibának is, és mondanom se kell, hogy különbözőek voltak a válaszok. Sok dologra tanított meg Tiszi. Leginkább arra, hogy merjek ellentétesen is gondolkodni, amire a gimnáziumban, és a kollégiumban nem tanulhattam meg. Egy igazi Platón - Arisztotelész párbeszédeket folytattunk. Míg a gimnáziumi tanáraim arra tanítottak, hogy merjek gondolkodni, a kollégiumban arra biztattak a nevelők, hogy merjek véleményt mondani, merjek megszólalni.

 

Tehát, mivel ellentétes válaszokat kaptam a kérdéseimre még nagyobb volt az elmémben a zavar. Ha jól emlékszem emiatt sokáig nem bírtam logikusan gondolkodni, és még inkább depressziósabb voltam. De ez az érzés csak átmeneti volt. Különösen akkor tűnt el nyomtalanul a melankolikus állapot, amikor havonta egyszer eljöttek a Kávások a kollégiumba, és ki tudtam zökkenni a hétköznapokból. A Kávások havonta két alkalommal jöttek el, és 3 órán keresztül játszottunk, és színészkedtünk. Évente elmentünk Alsónánára táborozni egy hétre, és onnan jártuk a különböző roma falvakat. Szerettem Gyombolai Gábor és Bori Viktor vezetésével együtt lenni. Megtanítottak arra, hogy merjek új dolgokat tenni. Sok mindent csináltunk közösen, és sok helyre utaztunk el előadni a színdarabunkat. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor az volt a feladat, hogy mindenki mondja el, hogy a számára melyik a kedvenc idézete. Körbe mentünk, majd én következtem, és én azt mondtam, hogy Leonard Da Ung, de nem tudtam teljesen a szöveget, hanem csak nagyjából mondtam el. Ha jól emlékszem Gyombi megkérdezte tőlem, hogy miért pont ez? Én meg azt válaszolhattam, hogy mert jó volt a gondolat. De igazából azért tetszett az alábbi idézet:

„Találkozás és búcsúzás

az élet annyi csak,

Valaki jön, valaki megy,

S az emlék megmarad.”

mivel egyik nap, amikor szintén a Kávásokkal Dombóváron tartózkodtunk az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégiumában épp megnéztem a ballagási tablókat, amikor hirtelen észrevettem az idézetet, és ahogy olvastam a sorokat ismét búskomor voltam, mert eszembe jutott az, hogy egy nap megfogunk halni, és elgondolkoztam, hogy mennyire is igaz ez az idézet. Hirtelen belém csapott, mintegy villámként az a gondolat, hogy nincs értelme élni, hipergyorsan mennydörgésként csengett a fülemben, hogy mégis van értelme élni, hiszen 10 évesen találkoztam az Uraknak Urával.

2017-ben boldogan gondolok vissza a kollégiumra, és a kávásokra. Ha már megemlítettem két nevet érdemes a többieket is megemlíteni: Sereglei András, Kardos János, Milák Melinda…

Felnőttkor 2010 - 2014

2010 - ben egy új időszak kezdődött számomra, mivel abbahagytam a tanulást. Pontosabban a tanulást nem, hanem véget értek számomra az iskolai évek. Tiszinek is, de egy Dán filozófusnak: Sören kierkegaard - nak is köszönhetem azt, hogy eltűntek a zavaros képek az elmémből. Megtudtam ugyanis azt, hogy egyszer élünk, és ezt jól ki kell használni. Előtte nem is vettem észre, hogy a reinkarnáció ütközik a Biblia állításával. Rögtön a bibliai állításhoz ragaszkodtam, ami arról ír, hogy a halál után ítélet következik. Megtudtam azt is, hogy a halál után két helyre kerülhetünk:

1. Menny

2. Pokol

Innentől kezdve próbáltam elfelejteni a Palibától kapott reinkarnációs elméleteket, és még inkább ragaszkodtam a Bibliához. Ezek után három témakörben kezdtem el kutatni:

1. Menny

2. Pokol

3. Apokalipszis

Minden könyvet, és videotanítást megnéztem ezekkel kapcsolatosan. Vannak friss információim is a halállal kapcsolatosan, de haladjunk szépen sorrendben. Az elmúlt hét év során, de a középiskolai éveim alatt is néha - néha visszatért a borzalmas gondolat: „Egy nap megfogunk halni”.

2011 - ben ismét sikerült bebizonyítanom magamnak, és másoknak is, hogy átlag feletti vagyok, mivel részt vettem egy országos drog prevenciós filmes versenyen, és különdíjat kaptam. De nem ez volt az első rövidfilmem, amivel díjat nyertem. Korábban ( 2009 - ben) két díjat is nyertem az egyhetes dunaszekcsői filmes tábor során:

1. Legjobb forgatókönyvírói díj

2. Legjobb rendezői díj

Miközben megmutattam tehetségemet másoknak, addigra ismét visszatért a halál gondolata. 

 

 Ebben a négy éves kutatási ciklusban a következőket fedeztem fel a halállal kapcsolatosan:

„ Döbbenetes, hogy egy nap megfogunk halni, de folyton megfeledkezünk róla. És miért feledkezünk meg róla? Mert mindig valamit teszünk, hiszen ezért élünk. Dolgozunk, eszünk, iszunk, utazunk, olvasunk, írunk, beszélünk, filmet nézünk, játszunk, sétálunk, nézelődünk, zenét hallgatunk, várunk. Általában mindig valamire várunk. De vajon miért? Bár jól lehet most eszembe jutott az a gondolat, hogy egy nap megfogunk halni, de hamarosan megfeledkezünk róla, és kezdődik újra a mókuskerék, amíg egy nap ténylegesen nem halunk meg.”

Felnőttkor 2014 - 2017

Egy újabb időszak kezdődött el életem során, mert egyrészt hosszú idő után ismét lett gyülekezetünk Nagyharsányban Hajdú János vezetésével. Másrészt ebben az évben születtem újjá, mert bemerítkeztem. Innentől kezdve soha nem az vagyok, aki voltam. Janótól sok dolgot tanultam meg. Ő is egy nagyon bölcs személy. Többek közt megtanított arra, hogy ne csak gondolkodjak, hanem figyeljek Isten időzítésére, hogy sikeresebbek legyünk. A harmadik oka, hogy egy új időszak kezdődött el számomra, hogy ebben az évben tudtam meg egy bizonyságtevőtől, - akinek a nevét nem árulom el - hogy mi történik a halál után. Gyerekkorom óta végre megleltem a gyöngyöt. Tudtam, hogy erről nem sokan tudnak, és én az első között vagyok, aki tudhatja ezeket a titkokat. Így nem mondtam el senkinek. Még a szüleimnek se.

2015 - ben a mamámnak apai ágon daganata lett. Tudtam, hogy nem fog sokáig élni, ezért elmentem a nagyszüleimhez, és megkérdeztem őket ismét, hogy Robi hogy halt meg. A mamám elmesélte, hogy megevett pár gyógyszert. Én feltettem pár kérdést ezzel kapcsolatosan. Például megkérdeztem tőlük, hogy mit csinált apám, és Marci bátyám? Otthon voltak? A mamám elmondta, hogy Marci bátyám, és apám kint játszottak az udvaron. Aztán megkérdeztem tőlük, hogy ők hol voltak, és miért nem vették észre, hogy a Robi rosszul volt? A papám elmesélte, hogy ők dolgozni voltak Pécsett, és azt hitték, hogy csak a hasa fáj. Nem gondolták azt, hogy ennyire komoly a baj, és mire feleszméltek máris hívniuk kellett a mentősöket. A mamám megkérdezte tőlem, hogy miért kérdeztem meg ezeket? Szinte már vártam erre a kérdésre. Mivel tudtam, hogy már nem lesz sokáig velünk, ezért elmondtam nekik, hogy mielőtt meghalunk, veszünk egy utolsó levegőt és hirtelen egy szellemi testben találjuk magunkat és megláthatjuk önmagunkat…

2016 - ban Siklósnagyfaluban egyik nap Jávor Endre tartotta meg nekünk az Istentiszteletet. Tudni kell róla, hogy nagyon jártas a szellemvilági témákban. Ő egy nagyon határozott személy, és az Úrnak egyik nagy harcosa. Ezen a nyári napon tudtam meg, hogy a halálnak négy fajtája van:

1. A halál, mint esemény

2. A halál, mint személy, vagyis a Halál Angyala

3. A halál, mint állapot

4. Második halál

Szintén ebben az évben leltem rá egy másik értékes kincsre, amikor egyedül tanulmányoztam a Bibliát otthon. Találtam ugyanis egy új összefüggést a reinkarnációval kapcsolatosan. A János evangéliuma 3. fejezetében a következő van megírva:

„1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” 3Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” 4Nikodémus ezt kérdezte tőle: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?”5Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.”

Ezek után még inkább töröltem az elmémből a zavaros képeket. 

 

Megérkeztünk a 2017 - es évben. Ne felejtsük el, hogy ebben az évben egy nagy ébredés lesz, de már el is kezdődött, mert egyre többen hagyják a régi életüket, és egyre többen hisznek Istenben, mert észreveszik a jeleket. 

 

Ebben az évben úgy határoztam el, hogy felfedem a csoporttagokkal is a szent titkot, ha tudni szeretnéd, hogy mi történik a halál után, akkor csatlakozz a csoportomhoz!

Frissítés:

2019. október 27 - én úgy határoztam, hogy mindenki mással is megosztom ezeket a csodálatos igazságokat!

A bizonyságtevő nevét nem fedem fel, de szeretném, ha elolvasnád tőle személyesen a kijelentéseket a halál rejtélyéről, mert az eredeti mindig jobb, mint a másolat vagy utánzat. Íme, a kijelentései:

„Bármi miatt jutott az ember erre a pillanatra, legyen az a természetes halál idős korban, akár betegség, akár baleset, mindig ugyanaz történik. Az utolsó lélegzetvételedkor, amikor a szellemed elkezdi elhagyni a testedet, súlytalannak érzed magad, és elkezdesz felfelé emelkedni. Ha visszanézel, látod az élettelen testedet. Ha vannak emberek a szobában vagy azon a környéken, ahol a tested van, látni fogod őket is, és hallod, amit mondanak. Nem tudsz kommunikálni velük, mert elhagytad a „fizikai” testedet, és most már egy „szellemi lény” vagy, aki a szellemi világba lép be. Igaz, attól még törődsz azokkal, akiket magad mögött hagysz, mert szereted őket, viszont most már Isten drága ígéretébe lépsz be – hogy Vele legyél. Egy mérhetetlenül mély szeretet törli el az összes aggodalmat és halálfélelmet, amit esetleg éreztél előtte, akár csak pár pillanattal azelőtt. Ha beteg voltál, megsérültél, vagy fájdalmaid voltak, azt veszed észre, hogy mostanra minden tünet megszűnt, és csodálatosan érzed magad. Ha idős voltál, akkor újra fiatal vagy, ugyanis az örökkévaló szellemedre nincs hatással az öregedés. Az Istentől származó élet áramlik a lényedbe. Nem lesz benned félelem, mert Isten békessége folyamatosan veled van mostantól. Vannak, akik még ekkor sem veszik észre, hogy meghaltak; ugyanis ugyanúgy működnek az érzékszerveik, és meg tudják érinteni magukat, ezért nehéz felfogniuk ezt. Ők még ekkor is megpróbálnak kommunikálni másokkal, akik mellett elmennek, és csodálkoznak, hogy azok miért nem felelnek.
Ha eddig nem lettek volna még ott, akkor megjelennek az angyalok, hogy elkísérjenek a Mennybe vezető utazásodon. Ezek pompás lények, akik magukon hordozzák azt a csillogást, ami a mennyei világban való tartózkodásuk miatt van rajtuk. Ezek mindig tudják az ember nevét, és általában biztatják is, hogy minden rendben lesz. Senki sem marad magára, hogy csak úgy keresgélje az utat. Ha gyermek vagy csecsemő halt meg, akkor a karjukon viszik, és soha nem érez félelmet vagy szomorúságot, csak egy hatalmas szeretetet. Nincs olyan, hogy valaki csak úgy ott „várakozik”, vagy azzal próbálkozik, hogy „átkeljen”. Senkinek sem tud túl sokáig a földön maradni a szelleme. Különböző módokon vihetik az embert a Mennybe, többek között hintóval. Ha Jézus jön el, hogy elkísérje az embert, akkor az Úr saját hintóján megy. Ritkán az is megtörténik, hogy a szeretteid megláthatják, ahogy elindulsz, vagy megláthatják az angyali lényeket, akik azért jöttek, hogy elkísérjenek.
Ha úgy mész a Mennybe, hogy ott is fogsz maradni, akkor általában valamilyen járművön visznek. Ezek a járművek sok különböző típusban léteznek, úgyhogy lehet, hogy nem mindegyik úgy néz ki, mint amit én láttam két évvel ezelőtt, amikor szemtanúja voltam, ahogy valaki beszáll egy ilyenbe. Nem csak az űrhajót láttam, hanem azt a két angyalt is, akik kísérték azt a nőt. Fantasztikusan szépnek és fiatalnak láttam, noha tudtam, hogy nagyon öreg volt már, amikor elhunyt. Ez a jármű (ami az illusztráción is látható) olyan volt, mint egy elektromos autó, csak vezetékek nélkül. Az alsó része valamilyen szilárd anyagból volt, és úgy nézett ki, mint egy polírozott fémötvözet. A díszpanelek az ajtók mindkét oldalán aranyból voltak, csak úgy, mint az űrhajó mindkét végén és alján végigfutó szegély. Az oldalából, illetve az űrhajó alól sugárzó fény ragyogóan fehér volt, néhol pedig kék. Ez lehet az a „ragyogó fény”, amiről néha olyanok mesélnek, akiknek „halálközeli” élményük volt. A jármű teteje olyan, mint az üveg – át is lehet látni rajta. El tudod képzelni, milyen izgalmas lehet végigszáguldani az univerzumon, és látni mindent útközben, ahogy a Mennybe mész? Általában az űrhajó oldalán lép be az ember egy lépcsősoron, ami a semmiből jelenik meg, és nincs látható támasztéka. Mennyire természetfeletti! Azt is mondták nekem, hogy néha az alsó bejáratán is be szokták szállítani az embereket (amit nem láttam). Néha angyalok vezetik a hajót, de általában emberek vannak kiválasztva erre a feladatra, mielőtt meghalnak. Belőlük lesznek a Menny pilótái, de nem a korábbi repülési tapasztalataik alapján, hanem az alapján, amilyen szívvel viszonyulnak az emberekhez. Van egy természetes képességük arra, hogy megnyugtassák az embereket, és beszéljenek nekik az új otthonukról, ahová tartanak. A Menny pilótái jelentik az első kapcsolatot a Mennyel az eltávozó emberek számára, ezért Isten meg kell, hogy bízzon bennük, hogy az Ő gondoskodását és szeretetét fogják kiábrázolni. Nagy megtiszteltetés erre a feladatra megbízatást kapni. A Menny feltárása 2. kötetében elmondok majd egy történetet valakiről, aki pont ilyen ember. Igazán nagyszerű élmény volt közelről látni egy ilyen járművet. Azok az angyalok, akik ezeket a járműveket kísérik, mind hosszú, fehér ruhát viselnek, aminek a derekán lila öv van, és lila a mandzsettája és a ruha szegélye is. A fejükön is keskeny lila szalagot viselnek mindannyian. Legalább egyiküknél kard is van. Beszállás után a jármű elindul és olyan sebességgel halad át az atmoszférán, amiről csak álmodni tudunk, és így megy végig, míg meg nem érkezik a harmadik égbe. Miután megáll a jármű, kikísérnek és rábíznak más angyalokra, illetve olyan emberekre, akiknek az a dolguk, hogy téged fogadjanak a Mennyben. Sokszor Ábrahám is ott van, hogy köszöntse az embert. Néha a leszállás helyéről látni lehet a kapukat, néha viszont távolabb is lehetnek. Azok a családtagjaid és barátaid, akik már a Mennyben laknak, futva jönnek, hogy köszöntsenek téged. Nagy az öröm és az ünneplés, amikor megérkezel. Ilyenkor általában átmegy az ember a kapukon, és azonnal a házába viszik, amit szeretettel készítettek el számodra. Még a kilátás is a te ízlésed szerint van kialakítva. Ha voltak olyan állataid a földön, akik különlegesek voltak a számodra, akkor ők is ott várnak rád (akiket a szerető Atya alkotott újra számodra). Ekkor időt kap az ember arra, hogy a barátait és a családját köszöntse, és együtt örvendezzen velük. Mindezen idő alatt teljesen eláraszt Isten jelenléte és annak a gyönyörűsége, hogy ott lehetsz, és átélheted azt a látványt, azokat a hangokat és illatokat. Úgy érzi az ember, hogy igazán hazaérkezett. Aztán amikor már úgy gondolod, hogy ennél jobb nem is lehetne, akkor jön Jézus! A trónterembe kerülsz, ahol a megváltottak és az angyalok együtt dicsőítenek és örvendeznek. A dicsőítés történhet énekléssel, tánccal, vagy a trón előtti leborulással. Sokszor Jézus is együtt táncol az Ő népével; mindenki megakarja érinteni. Van, amikor az ünneplésnek van az ideje, és van, amikor annak, hogy a földre boruljanak a Királyok Királya előtt. A trónhoz vezető úton mindenki köszönt téged, aki mellett csak elmész. Ahogy megközelíted a trónt, az Atya ragyogása kezd teljesen elborítani.
A teremtett élőlények, akik tele vannak szemekkel, folyamatosan hirdetik az Ő szentségét (Jelenések 4). Alig bírsz az Atya dicsőségére nézni, amikor Ő kinyilvánítja a szeretetét irántad. Tűz és villámlás jön ki az Ő jelenlétéből, és a csodálat ereje száll a trónteremre. Mindenki odafordul, hogy lássa, amint hazatérésed alkalmából üdvözölnek. Amikor már azt gondolod, hogy össze fogsz esni a dicsőség súlyától, Isten kinyújtja a kezét, és magához emel. Soha nem tapasztaltál még ilyen szeretetet és elfogadást! Minden eddigi elképzelésedet arról, hogy Isten milyen, elmossa az a szeretet-áradat, ami végigvonul rajtad. Ez egy feltétel nélküli szeretet, és végül megismered azt a szenvedélyt, ami az Ő szívében volt akkor, amikor a keresztre küldte a Fiát érted! Igazán teljessé válsz! Amikor az Istenséggel való együttlét ideje letelik, egy nagy kirándulásra visznek a rokonaid vagy a barátaid a Mennyben. Meglátogatod az összes csodálatos helyet, amit a te szerető Atyád készített a te örömödre. Igazán gyönyörködik abban, hogy örömet okozhat neked. Most arról fogunk beszélni, hogy mi történik azzal, aki úgy hal meg, hogy nem fogadta el Krisztust a Megváltójának. Először pontosan ugyanazokat érzékeli, mint az előző ember, de ez szinte azonnal elkezd megváltozni. Az ilyen ember sem beteg már ilyenkor, nem is fogyatékos már, és nem öreg. Ahogy az előbb szó volt róla, mindenkinek örökkévaló a szelleme, és amint elhagyja a fizikai testét (bármilyen állapotban is volt), a tökéletes állapotban levő szellemével áll elő. Hamarosan elkezdi érezni azt a baljós jelenlétet, ami érte jön, majd hirtelen démonok jelennek meg és megragadják a karom-szerű kezeikkel. Az embert rémület tölti el, ahogy a halál szaga árasztja el a szobát. Képtelen harcolni magáért, mert most már a sátán tulajdona! Bármennyire is küzd vagy sikoltozik az ember, senki sem jön a segítségére. A családja, illetve a barátai nem látják, és nem hallják, de még ha látnák vagy hallanák is, képtelenek lennének megakadályozni azt, ami ezután fog történni. Aki elutasítja Krisztust, a halálakor a Pokol birtokába kerül. Ekkor elkezdik húzni lefelé, míg minden eltűnik a sötétségben. Majd elkezdi megérezni a hőséget, és hallani a gyötrődő lelkek sikoltozását és nyögését. Hiába volt ép a szelleme, amikor elhagyta a testét, nem sokáig marad abban az állapotban. A Pokol is egy szellemi birodalom, és mivel az ember szellemi lény, ő is érezni fogja az összes fajta kínt, amit ott átélnek. Amint belép az alvilág ásító száján, más démonok kezdenek ujjongva üvölteni, miközben elkezdik megcsonkítani. Valóságos a fájdalom és a gyötrelem, a félelem pedig mindent elborít, ahogy az elmédben egyre egyértelműbb lesz, mi is történt veled. Mindez idő alatt a perzselő hőségtől felhólyagosodsz, és minden rémület, amit valaha elképzeltél, valósággá válik! Semmilyen kapcsolatot nem tudsz felvenni más emberekkel, csak az elátkozottak sikoltozásának és átkozódásának a hangjait hallod. Soha többé nem eszik és iszik az ember, noha folytonos éhezést és kiszáradást kell átélnie. Soha többé nem fogja megtapasztalni a nyugalmat és a békességet, csak a teljes kimerültséget és totális rémületet. Az elméje az őrület szélére kerül, de teljes mértékben soha nem kerülhet az őrület állapotába. Egyszerűen NINCS menekvés. Az ember a saját döntése miatt van ott, és nem azért mert Isten elutasította őt. Addig marad a Pokolban, amíg Krisztus ezeréves földi uralkodása véget nem ér. Akkor a Pokol ki fogja adni a gonosz halottakat, és a Nagy Fehér Trón Ítélete elé állnak, ahol megkapják az örök büntetés helyét (aminek az a neve, hogy második halál), ami a Tűz Tava. Isten irgalmas, de a bűn nem léphet be az Ő jelenlétébe, és nem tartózkodhat a Mennyben, mert Ő SZENT. Ha nem fogadod el Krisztus a Megváltódnak, akkor a neved nem lesz ott az Élet Könyvében, és a tűz tavába fognak vetni. Bizonyosodj meg róla, hogy hova vezet a sorsod, mielőtt meghalsz; ugyanis a halál után már túl késő lesz!”

Köszönöm, hogy velem tartottál/tartottatok kedves olvasó (k)! Az időutazásnak véget ért. Most már folytathatod azt, amit előtte elkezdtél. Kívánom neked, hogy ezekkel az új gondolatokkal kezdődjön el számodra 2017 - ben, de az elkövetkezendő években is egy új időszak.

 

A szöveg podcast változata: