Álhírek - Bevezetés


Álhírek – Bevezetés

„ Mi az igazság?”
- Poncius Pilátus -

Mivel nagyon sok facebookos ismerőseim közül is kiposztoltak álhíreket, - és bevallom az elején engem is becsaptak már – ezért úgy gondoltam, hogy egy sorozatot indítok az álhírekről. És mivel azt is tudom, hogy kevesen olvasnak, ezért reklámszerű fúziós-elemzéseket fogok publikálni. Megígérem nektek, hogy írásaim sosem lesznek 2 /4 oldalnál hosszabb, ami azt jelenti, hogy továbbra is heti 5-10 percet kell, hogy igénybe vegyetek. Ha szeretnéd megtudni, hogy mik az álhírek? Honnan és kik terjesztik? Honnan tudhatom, hogy ha valamit olvasok a facen vagy a neten az nem egy újabb álhír-e? Ha szeretnétek végre megtudni az igazságot, akkor tartsatok velem továbbra is hetente 5 percig!

A múltkor Galambos Józsiról szóltak az álhírek, hogy öngyilkos lett, de ugyanezt írták Gáspár Győzikéről is. De volt egy video ami arról szólt, hogy megszületett egy Macskaember. Mind három esetben tudtam, hogy álhír, és minden olyan ismerőseimhez hozzászóltam, hogy álhír. Ezt meguntam és az az ötletem támadt, hogy írjak ezekről is. Íme, az első rész:

Ma ismét szokásos módon megnéztem az RTL Klubon a híreket. Ismét feltettem magamnak a kérdést: Miért nem beszélnek Jézusról? De miért nem beszélnek más TV csatornákban sem Jézusról, a Mennyről, Pokolról, Sátánról főleg nem? Nyilván, ha egy Ateistához jutna ezek a sorok, akkor kapásból azt válaszolná, hogy mert ezek nem keresztény csatornák vagy azt is válaszolhatná, hogy ilyen dolgokon csak szektások szoktak gondolkozni. Erre viszont én még magasabbra emelkednék szellemben és a következőkről tennék említést neki:
Azt kevesen tudják, hogy a tömegmédiát 6 nagyvállalat tartja a kezében. Ha eddig erről nem tudtál erről, akkor a kisebbséghez tartozol, mert amit a rádióban, esti hírekben, egyéb műsorokban hallunk, és látunk, 6 nagy cég határozza meg, de én csak háromról teszek most említést, mert a bölcsek elrejtik tudásukat:

1. General Electric ( GE)

2. News Corp

3. Disney

És folytatnám vele a párbeszédet a következőkről is: Tehát napi szinten nézzük, hallgatjuk vagy olvassuk a híreket és kicsit sem gondolkozunk el, hogy vajon mi van mögötte? Mi zajlott le a háttérben?
A 444.hu oldalon olvastam arról, hogy Január 1-től Németországban hatályban lépett egy új törvény a közösségi oldalakon terjedő gyűlöletkeltő tartalmak és álhírek ellen, gyűlöletkeltő, rasszista és egyéb, kellemetlen posztok miatt. A cikk szerint a Facebook annyira komolyan veszi ezeket, hogy emiatt több száz főt is felvett, és ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt komoly pénzbüntetést kaphatnak, akár 15 milliárd ft-ot is. Egy kérdést feltennék az ateista barátomnak: Vajon nem ez a Globális diktatúra előképe?

Miután meghallgattam az ateista barátom véleményét folyatnám vele a következő sorokkal: A 888.hun pedig arról olvastam a minap, hogy Emmanuel Macron francia elnök törvényt akar hozni az álhírek ellen. A következő sorokat is olvastam: „Persze rögtön felmerül a kérdés: mi az álhír, és ki fogja eldönteni, hogy mi az?” Én viszont úgy gondolom, hogy ezek rossz kérdések, mert az ateisták mindig ellentétesen gondolkoznak, így a válaszok is fordítottak lesznek. Már pedig a cikk szerzője: Gábor László rossz kérdéseket tett föl.

Kedves ateista barátom a következő sorokkal vágna vissza: „Nem minden álhír álhír. Lehetnek olyan esetek, amikor egy Szerző véletlenül hibázta el a számokat vagy éppen betűket vétett el. Esetleg rossz információt kapott és ezek alapján nyilatkozott. Például olvastam a 444.hun, hogy téves riasztás volt Hawaii-on, a következőket is olvastam: „Az üzenetet véletlenül küldte ki a hawaii katasztrófavédelem. Műszakváltás volt a központban, és az ilyenkor normális rendszerellenőrzés közben egy munkatársuk véletlenül rossz gombot nyomott meg, és kiküldte a riasztást. Ami elég nagy pánikot váltott ki, pláne, hogy pont decemberben tesztelték a hidegháború óta először a hawaii légószirénákat. A cikk szerint 38 perccel később fújták le a téves riasztást és bejelentették, hogy hamis riasztás volt. A közösségi médiában megjelent leírások szerint a hawaiiak a két esemény közti időben szeretteiktől búcsúztak és pánikban kerestek menedéket. Ami teljesen érthető, hiszen a tévéből is azt harsogták, hogy mindenki azonnal vonuljon fedezékbe, húzódjon el az ablakoktól, autójával húzódjon félre és feküdjön a földre. "Ez nem gyakorlat" - mondták a tévében is.”

Erre én feltennék egy kérdést az ateista barátomnak: És mi van, ha ez is egy újabb összeesküvés elmélet? Mi van, ha mégsem volt véletlen az, hogy megnyomták a gombot? Majd folytatnám a párbeszédet a következő sorokkal is: Az álhírek ellen törvényt hozni az egy lépéssel közelebb vinne minket a Globális Diktatúrához. Már pedig a Jelenések könyve tesz erről utalást, hogy lesz egy ilyen korszak is. Miután végig hallgattuk egymást a következő kérdésekkel zárnám le a párbeszédet:
De mégis kik állnak a nagy Média cégek mögött? Kik irányítják a világot? Valóban léteznek összeesküvés elméletek vagy ez is csak koholmány? Kik készítik el ténylegesen az álhíreket és honnan tudhatom, hogy amit épp olvasok az valóban hiteles és nem egy újabb cselszövés?

források:
https://444.hu/2018/01/01/mostantol-tilos-a-gyuloletkeltes-a-nemet-neten
https://888.hu/article-itt-a-legujabb-beteges-cenzuraorulet
https://444.hu/2018/01/14/veletlenul-raketariasztast-adtak-ki-hawaii-on

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?