A két magzat

A Két magzat

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy „kis hívő”, a másik egy „kis kételkedő, szkeptikus”.
A Szkeptikus azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze – mondja a kis Hívő. – Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket.
- Bolondság – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Milyen lehet a külső, kinti élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom – mondja a hívő -, de biztosan sokkal világosabb, mint itt bent. Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni.
- Nonszensz. Lehetetlen! – Mondja a Szkeptikus. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal? Micsoda hülyeség! Ez nagyon furcsa ötlet! Hogyan is történhetne meg? Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehet élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid.
- Pedig menni fog a dolog, csak minden másképp fog kinézni – mondja a Kis Hívő.
- Sohasem fog menni – véli a Kis Szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után. Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra.
- Még ha nem is tudom pontosan, hogy milyen lesz a születés utáni élet – mondja a Kis Hívő -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal. és ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya? Te hiszel egy Anyában? Hol van? –Kérdezi a Kis Szkeptikus.
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem élhetnénk – válaszolja a Kis Hívő mire a Kis Szkeptikus:
- Soha nem láttam még semmilyen Anyát. Nincs is ilyen!
A Kis Hívő elgondolkodik egy pillanatra:
- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogyan énekel, vagy érezheted, amikor megsimogat bennünket – mondja, majd halkan hozzáteszi:
- Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!