Sötét Titkok - Halloween



Sötét Titkok - Halloween

A Halloweent világszerte ünneplik minden évben október 31- én. Magyarországon is egyre terjedőben van a „Halloween”, mint hétköznapi fesztiválként, ünnepként, de sokan nem tudják, hogy eredete az okkultizmusban gyökerezik. Ezért is gondoltam, hogy erről is írok és készítek videot, hogy minél többen jussanak ki a sötétségből, és ezáltal is leplezzem le Sátánt és cinkosait: a „Hitető Szellemeket”.

Eredete

A Halloween a boszorkányok, kísértetek, egyéb szellemek ünnepe, és három ünnep hagyományainak a keveréke:

       -          A római Pomona-nap
       -          A keltai Samhain fesztivál
       -          A keresztény Mindenszentek napja

A halloween eredete évszázadokra nyúlik vissza. Az első században a rómaiak elfoglalták Angliát. Sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe. A római ünnep körülbelül nov-1-jére esett.
A második a Samhain – fesztivál, ami egy keltai hagyomány, ahol megünnepelték a mai Nagy-Britannia és Franciaország területén a kelta újévet, ami Nov. 1-jére esett.
A harmadik ünnep, amivel keveredik a halloween az a keresztényi mindenszentek napja. 

Az első Halloween

A kelta hagyományok közt szerepelt a samhain, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely november 1- re esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31- én az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban jelentek meg, ezek rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A druidák vagy más néven kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény vagy állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.
Ezen a napon, vagyis november elsején az emberek állatbőröket vettek magukra és Samhain tiszteletére 3 napos ünnepet tartottak. Ez volt az első halloween fesztivál, melynek keltai hagyományai keveredtek az említett két ünneppel is.

Honnan ered a HALLOWWENI töklámpás jelkép?

A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt kivájt vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern.
A legenda szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét.
Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.

Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukor vagy bot!” („Cukrot vagy csínyt!”) kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg a szerencsétlen ajtónyitónak van lehetősége „botot” választani – a következményekkel együtt. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Amerikában általában baráti társaságban jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. A halloween nagyon fontos ünnep Amerikában. Ezzel ellentétben a szülők nem engedik ki gyermeküket, mert félnek a várható következményektől. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt halloweenkor az eltűnt- és megölt gyermekek száma. Így ez az ünnep, az előző 10 évhez képest, nagyon sokat vesztett a jelentőségéből.

Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek stb.) nyomán.

Magyarországon nem vált ünneppé, a bazárok termékein kívül nem lehet komoly nyomát találni az ünneplésnek. Az iskolákban nem jellemző a gyermekek beöltözése ezen a napon, és nem osztogatnak cukrot az osztályokban. Néhány helyen ugyanakkor bizonyára partikat rendeznek; az udvart, a házat túlvilági hangulatúvá varázsolják, majd különféle jelmezekbe öltözve mulatoznak. Népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát.

Halloween keresztény szemmel

Kertész Tibor a következőket írja:

„Pedig a Halloween nem játék! Annak ellenére, hogy sokan egy furcsa, de szerethető néphagyománynak, amolyan pótfarsangnak, esetleg a középkori „danse macabre” megelevenítésének tartják, igazából a Halloween alapjaiban keresztényellenes ünnep, és nem tartozik a magyar hagyományvilághoz.
A különböző jelenkori újpogány vallásokban az egyik legfontosabb ünnepnapként tartják számon. Az amúgy magyar származású Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója a sátánimádat legnagyobb ünnepének tekintette a Halloween-éjszakát. Megdöbbentő egyik kijelentése: „Örülök, hogy a keresztény szülők legalább évente egyszer megengedik a gyerekeiknek, hogy a sátánt imádják.”

Papp Miklós görög katolikus lelkész, morálteológus szerint:

 A halloween-„kultuszt”, ami játéknak tünteti fel a halált és a gyászt, valódi vigasztalást sem adhat. Nem is sejtik a szülők és az iskolaigazgatók, milyen vigaszt lopnak el a gyerekektől, amikor a gyász igaz kultúráját, keresztény szimbólumait veszik el, és helyette egy idétlen halloween-játékot adnak. Pont ott hagyják magára a gyereket, ahol a legjobban szorong: a halál közelében, a gyászban. Mit ér a halloween összes kelléke, ha kiderül a 10 éves gyerek számára, hogy halálosan beteg ő vagy az édesanyja? Használjuk ezeket a kellékeket, és közben a valódi vigasztalást nyújtó, keresztény szimbólumokat kilúgozzuk, ezzel pedig cserbenhagyjuk a gyerekeket.”

John Ramirez exsátánista szerint:

,,A halloween a legördögibb démonikus ünnepnap” - meg kell értenünk, hogy [ha részt veszünk benne] átkot von maga után.”


Summa

 A Halloween tehát okkult, sötét ünnep, ezért nem is érdemes vele foglalkozni, de mivel nagyon kevesen nem ismerik az eredetét úgy gondoltam, hogy erről is készítek bejegyzést.
Remélem, hogy ezek után már nem lesz kedved megünnepelni a halloweent. Főleg, ha keresztény vagy! Ha eddig megünnepelted, akkor bánd meg a bűneidet és többé ne vétkezzél. 

Egy igeverssel búcsúzok:

És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
- János evangéliuma 8: 32 -


Források:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?