Álhírek - Titkos társaságok




Álhírek – Titkos társaságok

Definiciók a wikipedia tükrében

A wikipedia szerint Titkos társaságnak nevezünk minden olyan szervezetet, amely a következők közül legalább egy tulajdonsággal rendelkezik: titkos tagság, titkos szervezeti felépítés, titkos szabályzat, titkos tanítás, titkos csoportosulás, titkos tevékenység.
Alapvetően három kategóriája különíthető el:

1. Vallási társaságok ( szekták, titkos egyházak, titkos közösségek)
2. Politikai társaságok
3. Bűnöző szervezetek

Ahhoz, jobban megtudjuk különböztetni az álhíreket az igazi hírektől egy másik fogalmat is meg kell vizsgálnunk: Hogy mi is az a konteó vagy más néven összeesküvés-elmélet? De előtte nézzük meg, hogy mit is jelent az összeesküvés szó?
Az összeesküvés (latinul conjuratio) jogi értelemben egy bűncselekmény, egy adott államrend megdöntésére, adott esetben forradalom előidézésére irányzott titkos szövetkezés. Résztvevői egy terv végrehajtására és titoktartásra kötelezik magukat, gyakran esküvel.
Az összeesküvés-elmélet egy olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll. Az összeesküvés-elméletek híveit konspiracionistáknak (a latin: conspiratio, Magyarul:összeesküvés szóból eredően), míg azokat, akik elfogadják az események hivatalos változatát, konvencionalistáknak nevezzük. Az összeesküvés titkos szövetkezés vezető politikai személyiség ellen, vagy az állami, társadalmi rend erőszakos megdöntésére. Minden összeesküvés-elmélet alapja a titok, más szavakkal a magyarázat hiánya.
Itt van néhány példa az összeesküvés-elméletre:

1.      A szeptember 11-i merénylet: Számos, különböző összeesküvés-elmélet létezik.
2.      Az Apollo-programmal kapcsolatban elterjedt nézet, hogy valójában nem történt meg, csak filmes trükk volt.
3.      Az antiszemitizmus is társult konteóval, mi szerint a zsidók világfeletti hatalomra törnek.
4.       A vegyi felhők (chemtrails) elmélet szerint a magasan szálló repülőgépek után látható kondenzcsík valójában szétpermetezett vegyi vagy biológiai fegyver, esetleg az időjárás manipulálására szolgáló anyag.

Titkos társaságok napjainkban

Titkos társaságok már évezredek óta léteznek, és sokan úgy gondolják, hogy ők azok, akik a világot ténylegesen irányítják. Ezek titkos hatalmak a világi hatalom mögött. Ha valaki tag, akkor soha nem léphet ki. Legalább tíz titkos társaság van, de én csak öt csoportról fogok néhány fontos tényt feltárni. 

1. Szabadkőművesek

-          A szabadkőművesek eredete a 7. századra nyúlik vissza, amikor építők, kőművesek, az építész mesterei céheket alapítottak, hogy megvédjék tudásukat és ezzel kenyérkereseti lehetőségeiket.
-          A szabadkőművesek páholyokból, azaz független nemzetközi szervezetekből áll, amelyeknek nincs globális központja.
-          Világszerte 6 millió szabadkőműves él és százezer páholy van.
-          275 éve alapították első páholyukat Németországban.
-          Sokan azért döntenek, hogy csatlakozzanak, hogy elszakadjanak a hétköznapoktól.
-          Szimbólumai: A kalap a szabadság ősi szimbóluma; a fehér kesztyű a tiszta, makulátlan cselekedetet jelképezi; a derékszög.
-          A szabadkőművesek egy ateista mozgalom, akik saját Istenképet képzeltek el. Ők hisznek a legfőbb lényben, akit Gaunak vagy Gaotunak hívnak, aki a világegyetem legnagyobb építőmestere.
-          Washington felülnézetből nézve a szabadkőművesek szimbólumai rajzolódnak ki.
-          A szabadkőművesek a Katolikus Egyház és a világ uralkodóinak ellenségei.
-          Marian Füssel szerint: Szabadkőműves volt Mozart, Geothe, Walt Disney, és Churchil is.

2. Skull And Bones 

-          A Skull And Bones vagy Koponya és Csontok 1832-ben alakult meg a Yale egyetemen.
-          Eredeti neve dicsőítő Klub volt. Másik nevei: A halál rendje, Együttálló csillag.
-          Alapítója William H. Russell, aki drogbáró lehetett.
-          A Skull and Bones nem amerikai társaság, hanem ága egy nemzetközi titkos társaságnak.
-          Csontemberek alapították a Jp Morgen Bankot is.
-          Szimbóluma a 322-es szám. A 32 utal az alapítás évére. Míg a 2-es a nemzetközi rend második páholyára utal.
-          A becslések szerint ma kb. 800 csontember él a földön. Jó részük kulcspozíciót töltenek be az amerikai gazdaságban és a politikai életben.

3. CFR – Councilon Foreign Relations

-          A Külkapcsolatok tanácsa egy másik titkos társaság, ami befolyásolja a világot.
-          A CFR központja Washingtonban van.
-          A CFR hivatalosan 1921-ben alakult meg.
-          A CFR célja, hogy a pénzügyi rendszerrel irányítja a világot.  Végső céljuk egy Világkormány kialakítása, amely vállalatként irányítaná az országokat.
-          A Világbankot is a CFR hozta létre.
-          4200 amerikai CFR van.
-          A CFR tagjai Marian Füssel szerint: Rockefellerek, Schiff, Kuhn, Leov, Rotchildok, Warburg familiák. A legismertebb CFR tagok: David Rockefeller, Henrik Kissinger, Soros György, a CNN elnöke.

4. Bilderberg Csoport

-          Alapítója: Joseph Redinger és Bernát holland herceg
-          Évente aktívan találkoznak a G8-ak találkozója előtt néhány héttel. A tárgyalásokat mindig titokban tartsák.
-          A Bilderberg csoport tagjai: Coca-cola, Danone, Heineken, JP Morgan ügyvezetői, sőt még Angela Merkel német kancellár is. 

5. Illuminati

-          Johann Adam Weishaupt alapította 1776-ban.
-          A társaságoknak egyetlenegy célja van: Az abszolút hatalom megszerzése.
-          Illuminátus tag volt: Geothe, George Bush, Orleani herceg stb.
-          Az Illuminátusok görög neveket és saját időszámítást vezettek be.
-          Jelképei: Mindent látó szem, ami az abszolút hatalom jelképe, de a titkos testvériség szimbóluma is. A 13 csillag a titkos társaság hierarchiájára utal, a bagoly a bölcsesség szimbóluma.
-          A történelem legrettegettebb társaságának fő célja, hogy egy Új Világrendet teremtsenek meg.
-          1790-ben betiltották, mert kiderült róluk, hogy tagadják a keresztény hitet, védelmükbe veszik az érzéki örömöket, a szabadságot, egyenlőséget valamint az öngyilkossághoz való jogot. De ma ismét megjelentek a tagok.
-          Sok Katolikus, de szabadkőművesek is csatlakozott a titkos testvériségekhez.
-          Az Illuminátusok soha nem az eredeti nevén jelentek meg, hanem egy másik név mögé rejtőzködtek.

Álhírek és a titkos társaságok

Dr. Drábik János elmondja, hogy kétféle hatalom van a Földön:
1.        Magánhatalom
2.        Közhatalom
Elmondja, hogy a két hatalom állandóan konfliktusban vannak egymással, mert az egyiket demokratikusan megválasztják, de a másik magánhatalom marad. Beszél arról is, hogy a legtöbb magyar politikus szabadkőműves. A szabadkőművesek felvásárolták az összes tömegkommunikációt. Ilyenek pl: El Pais, Le Figaro, La Repubblica, Die zeit, The New York Times, The Wall street Journal. stb. Most megtudtuk, hogy kik állnak a magyarországi álhírek mögött és ezek a médián keresztül hazudnak.  De kik állnak a Titkos társaságok mögött?

Cerberus és az álhírek

Véleményem szerint a felsorolt titkos társaság közül a három legveszélyesebbek:

1.        Szabadkőművesek
2.        Bilderberg csoport
3.        Illuminati
Ez a három titkos csoport Cerberusként uralják a világot. Ez a három csoport ugyanis hasonlóan gondolkodnak és majdnem azonos céljuk is van.
De Cerberus egyik feje nagyon kiemelkedik a többitől, mert ez vadabb és félelmetesebb mind közül. Az Illuminatusok egy ilyen társaság. Néhányan úgy gondolják, hogy az Illuminátusok Démonok, Bankárok, Terroristák, Földönkívüliek, - de emberbőrbe bújt galaktikus hüllőkhöz is kapcsolják. Des Griffen író 1976-ban arról írt, hogy az Illuminátusok tanának eredete a Bukott Angyalokhoz és Lucifer lázadásához vezethető vissza.  Ezért is gondolom úgy, hogy a legtöbb Illuminatusok Nephilimek.  A Nephilimek újra köztünk élnek és az a céljuk, hogy káoszt és zűr-zavart okozzanak, hogy megvalósítsák az Ördög évezredes álmát: Egy Új Világrend, ahol mindenkit megfigyelhet és megkaphat. Miközben a Hazugság Atyja és a Bukott Angyalok a második égről hitegetnek, addig is az első égről is terjednek a hazugságok és az álhírek. Szerencsére mindig vannak olyan személyek, akik leleplezi őket és ők úgy határoztak, hogy igazat fognak mondani. Elérkeztünk egy olyan időszakhoz, amikor ellenőrizni kell a forrásokat is, és meg kell tanulnunk azt is, hogy különbséget tudjunk tenni a kettő között. Mert két forrás létezik: A hírek forrása, akik igazat mondanak és az álhírek forrása, vagyis akik folyton hazudnak.  Az egyik hiteles forrás a Hvg.hu. A Szerkesztők készítettek egy listát és azóta is bővül, mert mindig megjelennek újabb álhírek. Itt van a link és azoknak a listája, akiknek soha ne dőljetek be, mert folyton hazudnak:

·  2perc – 2perc.info
·  24 óra – 24ora.eu
·  Ajánlom magamat – ajanlom-magamat.com
·  Aktív Blog – aktiv-blog.com
·  Aktív Hírek – aktiv-hirek.net
·  Alternatív Hírek – alternativhirek.blogspot.hu
·  Azt beszélik – aztbeszelik.com
·  Bakkecske.NET – facebook.com/bakkecske.net
·  Bámulatos – bamulat.blogspot.hu
·  Best hír – best-hir.com
·  Bizony – bizony.eu
·  Boroskóla – boroskola.info
·  CikkElek – cikkelek.eu
·  CivelHír – civilhir.net
·  Csak neked – csakneked.info
·  Csúcshatás – csucshatas.eu, szupcsi.eu
·  Csumida – csumida.com
·  Dinamikus – dinamikus.com
·  Döbbenetes – dobbenetes.com
·  Dosszié – dosszie.com
·  Egészséges pont – egeszsegespont.hu
·  Egy az Egyben – egyazegyben.com
·  Egyenesen – egyenesen.com
·  Éljünk szabadon – eljunkszabadon.co.vu
·  Elképesztő – www.elkepeszto.net
·  Érdekes hírek – erdekeshirek.info
·  Exkluzív Videók – exkluziv-videok.com
·  Extrém blog – extremblog.com
·  Ez érdekes – ezerdekes.eu
·  Ezt figyeld – ezt-figyeld.com / ezt-figyeld-blog.com
·  Ez nem piti – eznempiti.eu
·  Ezt nézd meg – eztnezdmeg.info / eztnezdmeg-blog.com
·  Ez zsír – ez-zsir.net
·  Face Nemzedék – face-nemzedek.com
·  Figyuzz – figyuzz.net
·  Fogjunk össze – fogjunkossze.com
·  Filmhír / Mókamiki – filmhir.net
·  First Videó – first-video.net
·  FM3 Café – fm3cafe.hu
·  Frankó – franko.info
·  Frenetikus – frenetikus.com
·  Friss világ – frissvilag.com
·  FUNtasztikus – funtasztikus.eu
·  Globire – globire.info
·  Gonosz majom – gonosz-majom.com
·  Heti Napló(k) – heti-naplo.com
·  Hétperc – www.hetperc.com
·  Hír 24 blog – hir-24.info / hir-24.eu
·  Hír 27 – hir27.in
·  Híradó Online – hirado-online.net
·  Híradó.top – hirado.top
·  Hírek online – hirek-online.com
·  Hírek.TOP – hirek.top
·  Hírexpressz – hirexpressz.top
·  Hírjárat – hirjarat.com
·  Hírkalap – hirkalap.net
·  Hírkert – hirkert.info
·  Hírközlő – hirkozlo.com
·  Hírlexikon – hirlexikon.eu
·  Hírmadár – hirmadar.com
·  Hírnap – www.hirnap.info
·  Hír Online – hir-online.com / hironline24.net
·  Hírorigo – hirorigo.net
·  Hírportál – hirportal.info
·  Hír Start – hir-start.net, hir-start.com (nem összetévesztendő a hirstart.hu-val)
·  Hírszabadság – hirszabadsag.blogspot.com
·  Hírtop – hirtop.in
·  Hírtrafik – hirtrafik.top
·  Hírvilág – hirvilag.co
·  Hungary Express – hungaryexpres.com
·  HúsosPizza – husospizza.com
·  Index Blog – index-blog.net
·  IndexOnline –  mindenbenegyblog.hu
·  Képzavar – kepzavar.info
·  Királyvidi – kiralyvidi.eu
·  Kiskegyed(-utánzat) – kiskegyed.creatorword.com
·  Kukucs – kukucs.info
·  KutyaPisti – kutyapisti.eu
·  Lájkolj – lajkolj.info
·  Lapzárta – lapzarta.com
·  Láttadmár? – lattadmar.eu

A teljes listához látogasd meg az alábbi linket:

források:





Megjegyzések

Unknown üzenete…
Még hogy a HVG N E M H A Z U D I K?????????????????Ha-ha-ha, röhög a májam...
unicornis25 üzenete…
Nem erről írtam! De örülök, hogy te is olvasod napi szinten a HVg-t.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?