Rapture
News – 2019. március
Ma ismét lezáródott egy hónap. Jézus még mindig nem jött
vissza, de jobb is, hogy eddig nem jött, mert sokan itt maradtak volna. Én hiszek abban, hogy most felakar minket
készíteni az ő titkos találkozására. Miközben felkészíti a Menyasszonyát a
következő eseményeket hagyhatunk magunk mögött:
1. Megszülte,
megölte babáját egy felsőzsolcai nő
2. Két vonat
200 méterre állt meg egymással szemben Miskolcon
3. Gyanúsított
lett az öreglaki ház kertjében eltemetett nő lánya
4. Halálos
baleset történt a budaörsi vasútállomáson
5. Nagy erejű
földrengés rázta meg Perut
6. Egy hétre
magára hagyták a 3 éves orosz kislányt – szomjan halt
7. A vécébe
nyomták az ötödikes fejét a diákok szülei
8. 18 emeletes
épületbe csapódott egy kisrepülőgép Floridában
9. Közel
kéttucatnyian haltak meg a vasárnapi alabamai tornádókban
10.
44 óra után került elő két eltűnt amerikai
kislány
11.
Halálra késeltek két 17 éves tinédzsert
Angliában
12.
Kalózok ejtették túszul egy hajó legénységét
Togo felségvizein
13.
Guaidó hazaért,
Venezuelán a világ szeme
14.
Megépült az első
autópálya Moldvában, egy méteres
15.
Porig égett a
templom, de a bibliáknak semmi baja nem lett
16.
Megölte gazdáját
egy kertben tartott oroszlán Csehországban
17.
A harmadik
emeletről esett ki egy gyerek Mezőtúron
18.
Metró alá esett
egy ember a Fővám téri állomáson
19.
Nagyszüleinél
halt meg a jánoshalmi hétéves kisfiú
20.
Egy bőröndben
találták meg az eltűnt ausztrál fogorvos holttestét
21.
Megkéseltek egy
nőt Pécsen
22.
Zenehallgatás
közben gázolta halálra a vonat a 16 éves fiút
23.
Fejbe lőtte magát
a debreceni lőtéren egy fiatal férfi
24.
Pénisznagyobbító
műtét közben halt meg a milliárdos
25.
Halálos csapdákat
állított ellenségeinek egy tájépítész, majd öngyilkos lett
26.
Földrengés volt
Somogy megyében
27.
Adta-vette,
szexre kényszerítette a lányokat egy dunaújvárosi család
28.
Venezuelai
válság: már áram sincs az ország nagy részén
29.
Meggyilkoltak egy
5 éves kislányt Szekszárdon
30.
Heten meghaltak
egy autóbalesetben Mezőörsnél
31.
Megerőszakolták a
nőt és hagyták meghalni
32.
Szélvihar: 400
ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül
33.
Zebrán gázoltak
el egy lányt az anyukájával Nagykőrösön
34.
Összeomlott egy
iskola Nigériában, sokan a romok alatt rekedtek
35.
Tíz embert,
köztük hat gyereket öltek meg egy brazil iskolai lövöldözésben
36.
Rendőrnek adta ki
magát az unokázós csaló
37.
Nincs áram, víz
alatt a fontosabb hidak, legalább 24 halott: ciklon csapott le Zimbabwére
38.
Ötvenre nőtt az
új-zélandi áldozatok száma
39.
Ítéletidő után
gyilkos árvíz Indonéziában
40.
Kolera szedi
áldozatait a pusztító vihar után Mozambikban
Az elragadtatás próbáig 205 nap van hátra. Ebben
a hónapban még szavaztak a 13. cikkelyről is, amiről sokan már hallottatok, és
ezzel gyakorlatilag egy új kor hajnala kezdődött el, mivel egy lépéssel
közelebb kerültünk az elragadtatáshoz.
Források:
Megjegyzések