Keserű Valóság – Az 5 éves Noah Woods megmutatta, hogy igenis minden gyerekből lehet hős



Keserű Valóság – Az 5 éves Noah Woods megmutatta, hogy igenis minden gyerekből lehet hős

A múlt hónapban értesültem először arról a hírről, hogy egy 5 éves kisfiú hidegvérrel megmentette a családját.
Az történt ugyanis, hogy egy átlagos napon, pontosabban 2020. febr. 9-én, vasárnap éjjelén, Georgia államában egy öt éves kisfiú, Noah Woods arra ébredt, hogy ég a szobája.  A tűz valószínűleg elektromos hiba miatt keletkezhetett.
Mindenesetre Noah, amikor felkelt a füstre és a tűzre az éjszaka kellős közepén nem teketóriázott, hanem rögtön cselekedett. Az ölébe vette a kis húgát, akivel egy szobában aludt, és kivitte őt is a nyitott ablakon. 
De ezzel nem ért véget a „KIS HŐSÜNK” akciója, mert ezután visszament, és kiengedte a kiskutyáját is, majd átszaladt a szomszédszobában tartózkodó bátyjához segítségért.  Ezután együtt értesítették a házban lakó másik hat családtagot.
A tűzesetet mindenki túlélte. 

Dwayne Jamison, a Bartow Megyei Tűzoltóság parancsnokát annyira ledöbbentette a kisfiú hőstette, hogy a következőképpen nyilatkozott a CNN-nek:

Az Index.hu szerint:

„ Láttunk már olyat korábban is, hogy ilyen esetben gyerekek szóltak a többi családtagnak. De egy ötévestől elég különleges ez.”

A Blikk.hu szerint:

„ Egy ötévesnek elég ébernek kell lennie ahhoz, hogy ezt megtegye ... ez elég rendkívüli.”

A ripost.hu fordítása szerint:

„Láttunk már olyan esetet, hogy a gyerekek figyelmeztették a családtagjaikat a veszélyre. Egy ötéves gyerektől azonban ez rendkívüli.”

A femcafe fordítása szerint:

„Láttuk már korábban is olyat, hogy gyerekek figyelmeztetik a családjukat a tűzre, de amit ez az ötéves fiú véghezvitt, az meglehetősen rendkívüli.”

Néhány nappal később Brian Kemp, Georgia kormányzója levélben gratulált Noah Woodsnak, aki bebizonyította, hogy egy öt évesből is lehet hős. 

Hősiességéért tiszteletbeli tűzoltóvá avatták, és Életmentő díjat is kapott február 14-én.

Keserű Valóság:

Noah Woods hősies tette, és története egyben egy globális üzenet is mindenki számára, mert, ha mélyebben beletekintünk az információk mögötti értelmezésében, ha mikroszkopikus szemlencse alatt vizsgáljuk meg néhány nanométerről Noah történetét, akkor az elsődleges jelentések - betűk, szavak, mondatok, szövegek mögött - eltekintve az értelem újabb területéhez érkezve; 20 nanométerről a másodlagos jelentésektől távolodva: fogalmak, színek, nevek, tér-idő – egy magasabb lépcsőfokhoz érkeztünk. 30 nanométerről pedig az értelemnek egy magasabb szintjén észrevehetjük a szemünk előtt mintegy fényvillanásként egy DNS-t, és Noah egyik DNS-ből villámgyorsan kirajzolódik a következő igevers:

„ Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért!”
-          Jakab 2:5 -

 Isten igéje pedig az első és másodlagos jelentéstől eljutva a harmadik értelmi szinthez hipergyorsan dekódolva olvashatjuk a következő sorokat:  

„ Köszönöm Szülők, hogy félitek az életünket, de minket - az utolsó idők generációbeli gyerekeket – Isten azzal a céllal teremtett meg, hogy Hősök lehessünk a saját családunk és mások számára. Mi, mint utolsó idők gyerekei sokszor úgy menthetünk életet, ha áldozatot is hozunk, és bizony ezt meg is fogjuk tenni.  


Források:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?