Reflection – A nagy hal megeszi a kishalat

 


Reflection – A nagy hal megeszi a kishalat

 

2021. február 3-án Dr. Hajdú János kiposztolt egy képet a következő szöveggel: Azon a napon, amikor az emberek megértik ezt a képet, minden megváltozik…

Janónak erről a következő gondolatai jutottak:

Na, ez az a nap, ami SOHA AZ ÉLETBEN nem fog eljönni ebben a világban! Lassan mondom és tagoltan: SO--HA ! Addig meg síránkozzunk kicsit a kép láttán, ami egyébként a természetben sem jött létre eddig és nem is jön létre SOHA...

Amikor VALÓDI és tratós VÁLTOZÁS lesz ezen a bolygón, azt NEM AZ EMBEREK fogják elhozni...”

 

Azóta is 25 like és 8 hozzászólás van. Annyira megfogott a téma, hogy arra sarkallt, hogy én is reagáljak a kép szövegére és Janó gondolataira:

 

Ez nézőpont kérdése! A kép azt illusztrálja, hogy nagy hal megeszi a kis halat! Ha a sas szemszögéből próbáljuk értelmezni a képet, akkor láthatunk komplettebb képet arról, hogy Isten a legnagyobb hal mind közül éppen ezért ilyen szempontból nagy változások lesznek, különösen az Úr napján! Nem erről tanúskodnak a próféták, és nem ezt várják sokan? A változás pedig velünk kezdődik el! Isten rajtunk keresztül akar megnyilvánulni! Még mindig nem ért véget a harcnak. Isten csak most fogja felszámolni az ellenség minden tervét, de ez sok fájdalommal, kínnal, halállal fog járni!

 

Nem sokkal később jött is a reakció, amire 12 likeot, 1 hühát, és 1 imádatot kapott:

 

Arra céloztam, hogy a hatalmaskodókkal és uralkodókkal szembeni teljes összefogás soha nem fog eljönni az emberek által. Mindig lesznek köztük a hatalom kiszolgálói, hűbéresei, besúgói, stb...”

 

Természetesen, ahogy lenni szokott voltak más hozzászólások is:

 

Judit Sláger a következő sorokkal válaszolt Hajdú Jánosnak:

 

„ Good point.”

 

Stepper Mónika:

 

„ Azt hiszem értem.”

 

József Hornyák:

 

„A változást az Embernek kell megtenni! Azért lettünk teremtve és azért élünk mert Teremtönk hisz bennünk! Mi sem legyünk kis hítüek magunkkal szemben! A hatalmasokkal pedig nem szembe kell állni, hanem megváltoztatni öket! Sok még a feladata a Földön az Embernek!”

 

Janó a következő sorokkal válaszolt Józsefnek:

 

„ KÉNE megtenniük. De nem fogják megtenni. Még a keresztények sem képesek rá, pedig őkJézust követik mind... legalább is szóban...

A Teremtőre nem mondanám, hogy hisz bennünk, mert hitre csak annak van szüksége, aki nem lát és nem tud mindent. Isten viszont pontosan tudta és tudja, hogy mindent elrontunk és el is fogunk rontani. Ezért volt kész a megváltás terve már a teremtés ELŐTT. Mert Istennél a "B" tervnek látszó dolgok is az "A" terv részei.

Az egységet az ember soha nem hozza el a Földre. Jézus Krisztus fogja elhozni, amikor újra eljön. Emellett természetesen sok még a dolog és mindezek ellenére törekedni kell az egység felé. Csak emberi erőből soha nem fog megvalósulni.”

 

Az utolsó hozzászólás József Hornyáké volt:

 

„A kis halak pedig valóban nem eszik meg a Nagy halat! Nem ez az élet rendje!”

 

Gábor Galácz pedig megkérdezte tőlem, hogy:

 

„Ezekszerint nem ugyanazt a képet nézzük?”

 

A kérdésre a választ pedig most fogom megírni profibb eszközökkel, szebb nyelvezettel, és minőségi helyesírásokkal.

 

Igen, tudom, hogy szörnyű a hozzászólások helyesírása, de szeretnélek megkérni kedves olvasó, hogy most tekintsük el ettől. Amúgy a hozzászólások helyesírását azért sem javítottam ki, hogy érzékelhető legyen az, hogy azokat valóban mások írták, és nem én találtam ki.

 

Mielőtt válaszolnék Gábor kérdésére engedjétek meg, hogy írjak pár sort magamról, mivel tudom, hogy még mindig sokan vannak, akik nem ismernek, és nem tudják, hogy ki is vagyok.

 

Először is tudnotok kell rólam, hogy szeretek írni, ezért is van az, hogy elég sokszor belemegyek a részletekben. Szeretek elemezni műveket és szeretek filozofálni. Emellett már 11 éve foglalkozok 3 témakörrel: Menny, Pokol, Apokalipszis. Az írásterületen nem, de a videozásban értem már el sikereket. Legutóbb tavaly nyertem egy országos különdíjat rövidfilmes versenyen való részvétel során.

 

Hiszek abban, hogy Isten engem konkrét céllal teremtett meg, hiszen ezért is különleges a weboldalam és a csoportom. Ezért is tudok sokszor érdekes témákban írni, és videozni. Nagyon fontos hangsúlyoznom a kedves olvasóknak, hogy nem a magam dicsőségéért írok, hanem elsősorban Jézusért!

 

De ennyit rólam nagyvonalakban! Most pedig hadd válaszoljak a kérdésre.

 

Gábor tehát azt kérdezte tőlem, hogy nem ugyanazt a képet nézzük-e?

 

A duális válaszom tükör által homályosan pedig a következő:

 

Objektíven ugyanazt a képet szemléljük, hiszen mindenki a két, saját szemével szemléli a képet, és ezáltal a világot, de mégis szubjektíven másképpen értelmezzük. Ennek pedig nyomos oka van.

Egy kutatás szerint ugyanis nincs két olyan ember a világon, akik ugyanúgy szemlélné a valóságot. Ahogyan nincs két egyforma iker sem, hiszen mind a két ikernek más lesz az érdeklődési köre és más lesz a jelleme.

Erről egyébként Egri Lajos is írt idézem:

„Nem láttál még és nem is fogsz látni két tökéletesen egyforma tölgyfát. A fa alakja, magassága, ereje, az adott helytől és környezetéttől függ, ahová a mag hullott és kicsírázott. Nincs két író, aki egyformán gondolkodna vagy írna. „

Kicsivel később pedig arról is írt:

„Minden tárgynak három dimenziója van: mélység, magasság, szélesség. Az emberi lénynek további három dimenziója van: fiziológia, szociológia, pszichológia. E három dimenzió ismerete nélkül nem becsülhető fel az emberi lényt. Ha az embert tanulmányozzuk, nem elég róla tudni, hogy durva, udvarias, vallásos, ateista, erkölcsös, vagy degenerált. Azt is tudni kell, miért ilyen. Szeretnénk tudni, miért ilyen az ember, miért változik folyton a karaktere, miért muszáj - ha tetszik, ha nem - folyton változnia. Az első dimenzió - az egyszerűség sorrendjében - a fiziológiai. Felesleges bizonygatni, hogy egy púpos épp ellenkezőleg látja a világot, mint egy tökéletes fizikuma egyed. A béna, a vak, a süket, a csúnya, a szép, a magas, az alacsony ember – mind - mind más - más színben látja a dolgokat. Egy beteg szemében az egészség a legnagyobb kincs; az egészséges - ha egyáltalán eszébe jut - alá becsüli az egészség szerepét. Testfelépítésünk bizonyosan kihat az életfelfogásunkra. Minden helyzetben befolyásol minket; része van abban, hogy toleránsak, dacosak, alázatosak vagy arrogánsak leszünk. Befolyásolja a szellemi fejlődésünket, a felsőbbrendűségi és a kisebbrendűségi komplexusok alapjául szolgál. A legkézzelfoghatóbb az ember dimenziói közül. A szociológiai a második vizsgálandó dimenzió. Ha pincében születtél, és játszótered az utca mocska volt, máshogy fogsz reagálni, mint az a fiú, aki palotában született, és szép, fertőtlenített környezetben játszhatott. De amíg mindkettőtöket közelebbről meg nem ismerünk, addig nem elemezhetjük egzakt módon, hogy miben különbözöl tőle a házatokban lakó szomszéd kisfiútól. […]

 A harmadik dimenzió, a pszichológiai az előző kettő terméke. Együttes hatásuk kelti életre a becsvágyat, a frusztrációt, a vérmérsékletet, a magatartást, a komplexusokat. Ily módon a pszichológia zárja a három dimenziót.”

 

Az én szubjektív véleményem az, hogy Isten királysága is hasonló ahhoz, hogy egy nap megrendezték a világ első íjászbajnokságát. Az íjászbajnokság során voltak jó és rossz céllövők.

Ha elővesszük a tükörszemüvegünket, és rá zoomolunk, akkor észrevehetünk egy élesebb képet arról, hogy tömegesen céloznak rossz céltáblákra, és sokan nem is veszik észre, hogy a céltábla mögött Sátán és angyalai állnak a szellemi világban, és be vannak csapva! Természetesen ezzel párhuzamosan ugyanezt a nagy sokaságot lelhetjük meg a Jelenések könyvében:

„És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.”

Jelenések könyve 12:9

Egyik nap az elragadtatás nevű világítótorony őre az egyik moziteremben levetítette azt a céltáblát, ahol maga volt az a kép, amiről napokkal ezelőtt folyt a diskurzus, és e mögött a következő rossz idézet állt:

„ Azon a napon, amikor az emberek megértik ezt a képet, minden megváltozik…”

Az idézet azért is rossz, mert egyáltalán nem egy kép fogja megváltoztatni a világot, sőt nemhogy nem fogja megváltoztatni, hanem minél inkább elgondolkodik rajta, és minél több dologra jön rá az életről, mert egyre többet fog olvasni az illető ebben a témában - annál inkább arra fog eszmélni, hogy mennyire telhetetlen, halandó, mulandó, gyenge, kicsi, törékeny is az ember. Már azért is, mert semmit sem tudunk az ellen tenni, amelyeket már több ezer éve megíratott a Jelenések könyvében. Márpedig, ha az apokalipszis aspektusából vonunk le következtetést a magyar közmondásból:

„ A nagy hal megeszi a kishalat.”

Ha ebből a nézőpontból szemléljük az eseményeket, akkor a következőket látnánk a nagyképernyőn kivetítve az íjász világbajnokságról:

Dr. Hajdú János volt az első, aki kilőtte az első íjat:

Na, ez az a nap, ami SOHA AZ ÉLETBEN nem fog eljönni ebben a világban! Lassan mondom és tagoltan: SO--HA ! Addig meg síránkozzunk kicsit a kép láttán, ami egyébként a természetben sem jött létre eddig és nem is jön létre SOHA...

Amikor VALÓDI és tratós VÁLTOZÁS lesz ezen a bolygón, azt NEM AZ EMBEREK fogják elhozni...”

 

Az előző idézet 10/10 pont, mivel szöges ellentéte a kép idézetével.

 

Ezután következtem én, de ne felejtsük el, hogy a céltábla rossz, és ha belelátnánk a szellemvilágban, akkor inkább jobb, ha nem is mondom el, hogy mit is látnánk. De mindenesetre én a következő nyílsorokkal válaszoltam, miután Janó a 10-es pontjával megfordította a céltáblát:

 

„Ez nézőpont kérdése! A kép azt illusztrálja, hogy nagy hal megeszi a kis halat! Ha a sas szemszögéből próbáljuk értelmezni a képet, akkor láthatunk komplettebb képet arról, hogy Isten a legnagyobb hal mind közül éppen ezért ilyen szempontból nagy változások lesznek, különösen az Úr napján! Nem erről tanúskodnak a próféták, és nem ezt várják sokan? A változás pedig velünk kezdődik el! Isten rajtunk keresztül akar megnyilvánulni! Még mindig nem ért véget a harcnak. Isten csak most fogja felszámolni az ellenség minden tervét, de ez sok fájdalommal, kínnal, halállal fog járni!”

 

Az utóbbi idézet 10 ponttal ismét visszatért a céltábla az eredeti fennállásban, mivel a lövés során az ismét megfordult.

 

Ezután ismét Dr. O. K. jött. Kifeszítette az íját és a következő nyílsorok jöttek a céltábláról:

 

„Arra céloztam, hogy a hatalmaskodókkal és uralkodókkal szembeni teljes összefogás soha nem fog eljönni az emberek által. Mindig lesznek köztük a hatalom kiszolgálói, hűbéresei, besúgói, stb...”

 

Természetesen voltak olyan személyek is, akik el sem találták a céltáblát. Ilyen személyek például:

 

Judit Slager: „Good point” válaszával.

 

Stepper Mónika: „Azt hiszem értem.” válaszával.

 

És a világbajnokság során voltak olyan személyek is, akik a rossz céltábla közepét ugyan nem találták el, de pontot azért kaptak:

 

József Hornyák kétszer is megpróbálkozott. Először szerzett 5 pontot az alábbi sorokkal:

 

„A változást az Embernek kell megtenni! Azért lettünk teremtve és azért élünk mert Teremtönk hisz bennünk! Mi sem legyünk kis hítüek magunkkal szemben! A hatalmasokkal pedig nem szembe kell állni, hanem megváltoztatni őket! Sok még a feladata a Földön az Embernek!”

 

Később pedig 4 pontot szerzett az alábbi nyílsorokkal:

 

„A kis halak pedig valóban nem eszik meg a Nagy halat! Nem ez az élet rendje!”

 

Végül, de nem utolsó sorban Gábor Galácz is sorra következett, de ő ahelyett, hogy lőtt volna a rossz céltáblára a következő kérdést tette fel az írótól:

 

„Ezekszerint nem ugyanazt a képet nézzük?”

 

És ez az az a kérdés igazából, ami összekapcsolta a dolgokat, mert tudtam, hogy válaszolnom kell.

 

Hirtelen tapsok sokaságát hallhatjuk a moziteremben! Ha nem hallod, akkor valószínűleg még nem tértél meg! Mindenesetre a fények felerősödnek, a nagyképernyőn pedig észrevesszük a menny összes lakóit, akik mindeddig figyelemmel kísérték az eseményeket! Megpillanthatjuk azt, ahogy az angyalok és szentek sokasága megtapsolja Jézus Krisztust a Királyok királyát! Kicsivel később mennydörgő hangon a következőket halljuk:

 

„ Hamarosan betöltelek benneteket!”

 

Remélem, hogy felismerted, hogy kinek a hangja volt ez olvasó! Ez a hang a Szentszellemé volt, hiszen neki köszönhetem azt, hogy megírhattam a műalkotásomat úgy, ahogyan ő szerette volna elsősorban.

 

Majd ismét megszólalt a Szentlélek, de ezúttal nekem mondta mennydörgő, visszhangon:

 

Folytasd!

 

Hirtelen szellemben még magasabbra emelkedtem és további igazságokra leltem az idézetekkel kapcsolatosan, de a lélek ismét szólt, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy írjak azokról a gondolatokról.

 

 

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?