Apokalipszis – A Koronavírus leleplezése III.

 


Apokalipszis – A Koronavírus leleplezése III.

 

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”

-         János 8:32 -

 

 Az események közepe ( In Medias Res)

 

Orbán Viktor legutóbb feltöltött a közösségi oldalára egy videót, ahol arról is beszélt, hogy

„Az oltás jól halad, mai napon jó esélyünk van arra, hogy elérjük a kétmilliós oltásszámot.”

Azóta már több, mint két millióan beoltották magukat, miközben az Usában már javában tombol a negyedik hullám. 

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem

"Világszerte 128 212 179 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 803 776, a gyógyultaké 72 739 272."

Mindeközben Brazíliában rekord volt a koronavírus okozta halálozási arány.

A 24.hu szerint:

„Egyetlen nap alatt 3650 fertőzött ember halt meg a 210 milliós országban. Brazíliában a járvány kezdete óta 307 112 ember halt meg Covid-19-ben.”

Eközben Bill Gates a Microsoft alapítója szerint:

„Még 2022 végéig kell várnunk, hogy az életünk visszatérjen a normális kerékvágásba.”

Legutóbb a WHO arról nyilatkozott, hogy

„Nem valószínű, hogy az idén véget ér a koronavírus-világjárvány.”

 

Geert Vanden Bossche virológus

Sorozatom harmadik részében egy volt oltáspárti, top virológussal fogunk foglalkozni.

Először idézni fogok pár gondolatokat, hogy mik hangzanak el a Zentralplusz német csatornán, merthogy eredetileg onnan származik a videó! Majd kicsit elemezni fogunk tőle néhány mondatokat!

Reméljük, hogy nem fogják ezt a csatornát, és a készülődő videómat a bejegyzésemmel összekapcsolva betiltani, mert újonnan mindent letiltanak a facebookos munkatársai, és a youtube platform, ami nem tetszik nekik!

Ha ők egyszer úgy gondolják, hogy valami álhír az szent dolog, mert hát az ő szavuk szent! Ők tudhatják csak mi a jó és mi a rossz! Még véletlenül se legyünk okosabb náluk!

Remélem, hogy értették a kedves olvasók a szarkazmust, merthogy az előbbi sorok azok voltak!

Thomas Kalmund a műsorvezető elmondja a videóban, hogy 

 

"Vanden Bossche fertőzéskutatás és oltóanyagfejlesztés területén dolgozott, a Novartis, Glaxo SmithKline gyógyszeripari cégeknél, továbbá a Gavi nevű szervezet és Bill&Melinda Gates Alapítványnál. Saját maga fejlesztett oltóanyagokat. És hangsúlyozza, hogy oltáspárti.

Most mégis arra figyelmeztet, hogy a tömeges korona elleni oltások, epikus méretű katasztrófához fognak vezetni!

A szakértő ezért külön egy nyílt levelet intézett az Egészségügyi Világszervezethez.

Vanden Bossche annyira aggódik a jelenlegi oltási intézkedések miatt, hogy az Egyesült Nemzeti Szervezetét egy sürgős felhívásban arra szólítja fel, hogy világszerte minden oltási kampányt azonnal állítsanak le!

Amennyiben ez nem történik meg, úgy a sokkal fertőzőbb vírus-variánsok csak felerősödnek, majd végül az emberek tömeges halálozásához vezethetnek!

Vanden Bossche hangsúlyozza, hogy nem magát az oltóanyagot kritizálja. Az eddig engedélyezett oltóanyagokat briliáns emberek fejlesztették – mondja.

A virológus azonban hangsúlyozza, hogy a megfelelő oltóanyagot kell a megfelelő helyen alkalmazni. És nem egy pandémia közepén kell azt az emberek millióin alkalmazni! Emberek oltása a pandémia közepén a koronavírus ellen, ahhoz fog véleménye szerint vezetni, hogy a vírus fertőzőbb lesz! Ezzel a vírusok oltóanyaggal szembeni ellenállóképessége is erősödni fog!

Vanden Bossche szerint ezenkívül a koronavírussal szembeni oltás, a legnagyobb valószínűség szerint a vírus adaptív immun-menekülését fogja felerősíteni! Mivel egyik oltóanyag sem akadályozza meg a vírus-variánsok terjedését!

Az oltóanyagok tehát se nem képes kiírtani a vírust, se nem képes a fertőzést megakadályozni!

Az immun-menekülés azt jelenti, hogy egy mutált vírus a szervezet veleszületett immunitását kicselezi.

A mutált vírussal szemben akkor már a korona-oltás sem segít!

És mivel egyre több embert oltanak be korona ellen, így ezek a variánsok egyre gyakrabban jelennek meg, és lesznek fertőzőbb! És ezzel válik az egy ideig igen ártalmatlan vírus, egy kontrollálhatatlan szörnyeteggé!

Vanden Bossche figyelmeztet!

Egy magas árat fogunk ezért fizetni! És emocionális leszek, mert a gyermekeimre gondolok, a fiatalabb generációra. Teljes képtelenség, amit itt teszünk. Nem értjük a pandémiát!

Ezenkívül a virológus éles kritikát gyakorol a lezárásokkal szemben! Legfőképpen, hogy fiatal embereket, akik nem tartoznak a rizikócsoportba és jó immunrendszerrel rendelkeznek, nekik megtiltják a kapcsolatba kerülést más emberekkel. Ez számára teljesen érthetetlen!

Ezért utasított el az elejétől fogva, hogy iskolákat és egyetemeket bezárjanak!”

 

A teljes videot megtekinthetitek a az alábbi linkre kattintva, de a forrásban lévő linkre kattintva is!

Link:

https://www.facebook.com/102552885119395/videos/1190250694750213

 

Elemzés

Mivel nem akarom, hogy hosszú legyen a cikkem ezért csak három mondatot vizsgálunk meg mikroszkóp alatt párhuzamosan kivetítve Máté 24. fejezet 42-44 versszakaival.

    1. mondat

 

„ Most mégis arra figyelmeztet, hogy a tömeges korona elleni oltások, epikus méretű katasztrófához fognak vezetni!”  

 

Figyeljük meg, hogy a népszerű virológus riadót fújt! Vajon mennyire fogják komolyan venni Vander Bossch szavait a nagysodrású média, és mennyire komolyan fogják venni az átlagos, hétköznapi emberek?

Ezt a cikket, és a videot is álhírnek fogja értelmezni a facebook, és a youtube?!

Mindenesetre ezzel párhuzamosan Jézus is megfújta minden idők és minden korszak érvényben lévő riadóját/trombitáját:

„ Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”

 

Figyeljük meg, hogy itt Jézus a halál órájáról fúj riadót!

A történelem során mindig is voltak járványok, katasztrófák, de a nagyobb méretű katasztrófák, - ahogy a covid-19 esetében is felgyorsultak az események!

Éppen ezért ez az ige még aktuálisabb, mint korábban bármikor!

 

    2. mondat

 

„Amennyiben ez nem történik meg, úgy a sokkal fertőzőbb vírus-variánsok csak felerősödnek, majd végül az emberek tömeges halálozásához vezethetnek!”

 

Vajon eljutott ez az információ az oltáspárti nagy vezetőkhöz világszerte, vagy a magyarországi nagy vezetőkhöz mint: Németh Sándor, Morvay Péter, Orbán Viktorhoz? Amennyiben igen, mihez fognak most kezdeni? Reméljük, nem lesznek képzavarban!

 

Mindenesetre rengetegen haltak meg eddig is a covid-19-ben, és idővel még többen fognak!

 

Ezzel párhuzamosan pedig Jézus a következőket mondta el a tanítványainak mintegy kétezer évvel ezelőtt:

 

„Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.”

 

 

    3. mondat

 

„ Az oltóanyagok tehát se nem képes kiírtani a vírust, se nem képes a fertőzést megakadályozni!”

 

Amennyiben Bosschnak igaza van, hogy az oltóanyagok sem kiirtaní nem képesek a koronavírust, sem a fertőzést nem akadályozzák meg, akkor mi értelme volt a világméretű oltási kampányoknak és oltásoknak?

Mindenesetre Jézus Krisztus a következő figyelmeztetéseket írta le nekünk:

 

„ Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!”

De érdemes feltennünk magunknak az alábbi kérdéseket is:

Ezek után oltsam be magam, mert más rokonom, ismerőseim is ezt tették?

Továbbra is higgyek a nagysodrású médiának, és legyek kedvére a nagy vezetőknek?

Mikor fog véget érni ennek az őrületes pandémiának?

 

 

Források:

https://888.hu/ketharmad/orban-viktor-az-iskolak-biztonsagos-ujrainditasahoz-be-kell-oltsuk-a-pedagogusokat-4306312/

https://24.hu/kulfold/2021/03/26/koronavirus-egyetlen-nap-alatt-770-ezer-uj-fertozott-a-vilagon/

https://24.hu/kulfold/2021/03/27/brazilia-koronavirus/

https://index.hu/kulfold/2021/03/26/bill-gates-megbecsulte-hogy-mikorra-terhet-vissza-az-elet-a-rendes-kerekvagasba/

 

https://24.hu/kulfold/2021/03/02/koronavirus-who-jarvany-vege/

https://444.hu/2021/03/30/ketmillioan-kaptak-oltast-magyarorszagon

https://24.hu/belfold/2021/03/31/koronavirus-marcius-31-adatok-302-halott/

https://888.hu/amerika-london-parizs/a-fertozottek-szama-1282-millio-a-halalos-aldozatoke-28-millio-a-vilagon-4306812/

https://888.hu/ketharmad/ezekben-az-orakban-atlepjuk-a-2-millio-beoltottat-4306637/

https://hvg.hu/vilag/20210331_egyesult_allamok_koronavirus_jarvany_hullam

https://www.facebook.com/102552885119395/videos/1190250694750213

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?