Apokalipszis – Elkezdődött a sötét jövő

 


Apokalipszis – Elkezdődött a sötét jövő

 

 

2021. március 10-én a 888.hu egyik szerkesztője Fodor-Horváth Zsófia megosztott a közösséggel olyan információkat, amelyek szorosan összekapcsolódik  David Wilkerson látomásaival. Ahhoz, hogy megértsük az összefüggéseket, előbb ismernie kell a kedves követőimnek a hollandi eseményeket.

 

Idézem:

 

Pucér felnőttekkel tanítaná meg a gyerekeknek egy holland tévéműsor, hogy elfogadják a testüket.

 

Teljesen meztelen felnőtt emberek állnak egy kis színpadon a gyerekek előtt. Van köztük idősebb bácsi, néni, fiatalabb nő is, egyiket sem takarja még egy bugyi sem. A gyerekek pedig kérdezgethetnek tőlük mindenfélét. A cél, hogy lássanak többféle valódi, nem agyonretusált emberi testet, hogy ezáltal fejlődjön a saját testtudatuk és testképük – ne a magazinokban és filmekben látott szinte már valótlan testek által.
A műsor abszolút megosztó, még az extrán nyitott és progresszív hollandok között is. A parlament jobb- és baloldali politikusai is felszólaltak a Csak meztelenül című műsor ellen. Egyikük a Twitteren még arra is biztatta követőit, hogy írjanak tiltakozó levelet a csatornának, egy másik pedig a pedofília népszerűsítését látja a műsorban. Ami azt illeti, tényleg elég furcsa, hogy erre van szükség a pozitív testkép kialakításához.

Szinte minden fiatalt – és nem annyira fiatalt – érint a saját testével való elégedetlenség, az ebből fakadó önbizalomhiány, ami aztán komoly pszichés problémákig tud fajulni. Az önértékelési zavar szinte minden kamasz életében megjelenik, ami aztán ha nem is mélyül el, de az állandó frusztráció és szorongás szintjén az egész életét végigkísérheti, és például komoly párkapcsolati problémákat okozhat. Az ötlet tehát, hogy hús-vér embereket használjanak egy műsorban kelléknek, nem eleve elvetendő ötlet, de biztosan szükség van a meztelenségre?”

 

A meztelen színjátékról egyébként videó is készült, amit azóta sem tiltottak le, de a keresztény tartalmakat azonban beakarják szüneteltetni. A titkos társaságoknak, az elitnek legalább is ez a céljuk!

 

A videót az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

 

https://www.youtube.com/watch?v=wqXr7_CuVDs

A teljes cikket a forrásban lévő linkre kattintva tehetik meg, de most haladjunk tovább! Nézzük meg, hogy miket írt David Wilkerson 1973-ban:

„ Az erkölcsi felfordulás a vezető televíziós társaságokat is magával ragadja, több csatornán is mezítelen felsőtesteket mutogatnak majd. A felsőtest mezítelensége lesz a médiát liberalizálni próbálók új divathóbortja. Amikor azután a „reformmozgalommal” szembeni kezdeti ellenkezés alábbhagy, jöhet a teljes meztelenség. Kezdetben „ízlésesen” tálalják majd, de amikor a művészi társadalom egyöntetűen dicshimnuszt zeng erről a közlés szabadsága terén kivívott „hatalmas áttörésről”, felemelkednek a zsilipek, és jöhet bármi, korlátok nélkül. Még bizonyos egyházi személyek is elismerően szólnak majd a televízióban reklámozott meztelenkedésről, egészséges fejleményként feltüntetve azt, a tendencia feltartóztatása érdekében viszont nemigen tesz majd senki semmit. Akik mégis határozottan szót emelnek ellene, meglepő módon nem szolgálattevők és elkötelezett keresztényként ismeretes emberek lesznek, hanem egyes hollywoodi hírességek és televíziós személyiségek.”

 

Most, hogy ismerjük a két cikket jogosan feltehetjük az alábbi kérdéseket:

Vajon ezeket az eseményeket látta meg David Wilkerson 48 évvel ezelőtt?

Megérkezett a végidők?

Elkezdődött a sötét jövő?

Hamarosan megtörténik a szentek elragadtatása és a Nagy Nyomorúság?

 

 

David Wilkerson valóban láthatta a jövőt, de Isten nem a teljes képet mutatta meg, mivel vannak olyan események, amelyekről David nem számolt be.

 

Mielőtt válaszolnék a többi kérdésekre, nézzük további más érdekes eseményeket, amelyek ebben a hónapban történtek meg, de David nem írt le.

 

Az első eseményről a femina.hu számolt be, ahol arról írnak, hogy a kutatók sem tudják mitől keletkeztek a különös, morajló hangok a világ számos pontján:

„ Az utóbbi időben a világ számos pontján beszámoltak az emberek valamilyen különös, morajlásszerű hangról, ami olyan hatást keltett, mintha háborogna a Föld. A jelenség érdekessége, hogy semmilyen utóhatás - mint földrengés vagy villámlás - nem követi, így a tudósok is értetlenül állnak az eset előtt. […]

Az utóbbi időben mintha megsokszorozódtak volna a hangok észlelései, amire a tudósok szerint az a magyarázat, hogy a korlátozások miatt sokkal kisebb a zajszennyezettség, ezért az emberek jobban felfigyelnek a furcsa jelenségre. A tudósok most az ESTA szeizmikus adatait használják az Egyesült Államok körüli zajok megmagyarázására, összehasonlítva a 2013-tól kezdődő hanghatások feljegyzéseivel.”

 

A második esemény, amiről nem tesz említést a próféta, az a vulkanikus eseményekhez köthető, amelyek több helyen is kitörtek az elmúlt hetek során. A szicíliai Etna többször is kitört, és legutóbb a görögországi Athén felett is száguldott annak hamufelhője.

Indonéziában pedig számos földrengések mellett két vulkán is kitört: a Sinabunk és a Merapi.

Még érdekesebb az index.hun megjelenő cikk, ahol arról írnak, hogy a mai Bakony és Balaton-felvidék környékén egykor aktív vulkáni mező volt. Most nem szeretnék erre külön kitérni, de annyit elmondhatom a kedves követőimnek, hogy ettől a cikktől sokkal jobban megértettem a korábbi fel nem ismert összefüggéseket, és ezáltal sokkal élesebb képünk lehet a jövőbeli Magyarország sorsáról, de ismerek más, új profétikus kinyilatkoztatásokat, amelyekről még utalni sem szeretnék, ne hogy összezavarjalak benneteket.

De most hadd válaszoljak a többi kérdésekre is:

A végidők még mindig nem érkezett meg. A szentek elragadtatása és a Nagy Nyomorúság sem történhet meg, hiszen ismerjük Isten igéjét. Az van megírva a Kettőthesszalonika második fejezet hatodik, és hetedik versében, hogy:

A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti.”

A fenti igét is koronként másképpen értelmezték, de úgy gondolom, hogy nem járunk messzebb az igazságtól, ha azt állítom, hogy aki késlelteti a gonoszságot az a Szentszellem, egyébként erről sok keresztény tudhatott, de hiszek abban, hogy ő sokszor az ő angyalain keresztül is munkálkodik. Ezt az illusztrációt láthatjuk a cikk elején. A Szentszellem az Angyalokkal munkálkodva azok, akik visszatartsák a gonoszságot, és ezzel együtt az ítéletet, és emiatt nyerünk több kegyelmi időt. Remélem, hogy tudtatok követni, mert egyszerű mondatot írtam le az előbb, és ennél egyszerűbben már nemigen fogalmazhatok!

A kérdés tehát már csak az, hogy meddig képesek visszatartani a sötétséget? Mert a végtelenségig ők sem küzdhetnek az emberekért.

Úgy gondolom, amíg lesznek megtérők, amíg lesznek újjászületett keresztények ők harcolni fognak.

A sötét jövő elkezdődött, de ettől még mindig nem kezdődött el a végidők! Dacára annak, hogy sok keresztény a koronavírus miatt, de más dolgok miatt is azt hiszik, hogy elkezdődött a végidők!

Igen, Sátán valóban örülne annak, ha eljönne végre az ő uralma, hogy minden embert kivétel nélkül megjelölje a 666-os számmal, végül is ez az álma, de ne felejtsük el, hogy a következő nagy világesemény a „Mennyei Invázió” lesz! Inkább erre kellene fel készülni, minthogy becsapjunk magunkat, és azt higgyük, hogy eljött a végidők!

A világ még sokat fog fordulni következő évtizedek során, és ennél is sötétebb jövővel kell szembenéznünk majd, de akik mindvégig kitartanak, üdvözülnek!

Nagyon jól tesszük, ha folyamatosan emlékezünk az alábbi igeversre:

„A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

 

Források:

 

https://888.hu/pszicho/ez-nem-csak-meztelen-4303207/

https://www.youtube.com/watch?v=wqXr7_CuVDs

https://femina.hu/terasz/fold-morajlas/?fbclid=IwAR2SjuwUWoek1xG-Ash3aI6TTPu7cnwTdQnWc0ECgAPMq65wQmb_nwhAKCw

https://index.hu/belfold/2021/03/07/vulkanok-tomboltak-ott-ahol-ma-nyaralunk/

https://index.hu/kulfold/2021/03/02/indonezia-tuzhanyo-szumatra-java-sinabung-merapi-vulkan-kitores/

https://index.hu/kulfold/2021/03/08/gomolygo_etna_athen_felho/

 

 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?