Keserű Valóság – Pokolra rántotta Peng Fant egy viperafajú Démon

 

Keserű Valóság – Pokolra rántotta Peng Fant egy viperafajú Démon

 

Nem mindennapi hírről számolt be a kínai média néhány nappal ezelőtt.

A 44 éves Peng Fan egy híres fosani étteremben dolgozott, ahol az étlapon szerepel a kígyóleves is. A csúszómászónak eltávolította a fejét, majd nekilátott a főzésnek.

Húsz perccel később azonban a lecsapott fejben a reflexek beindultak és megmarta a férfit.

Azonnal értesítették a kollégái a mentőket, de a sziámi kobra mérge olyan erős, hogy fél óra alatt is képes megölni egy embert. Így hiába adták be neki az ellenszert, már nem tudták megmenteni az életét.

Keserű Valóság:

Ez az eset az üdvösség szempontjából arra hívja fel a figyelmet a keresztényeknek, hogy hajlamosak vagyunk tévesen arra gondolni, hogy minden rendben van, és a Mennybe fogunk kerülni, hiszen megtértünk, és néha imádkozunk.

De, ha kicsit ráfókuszálunk a szellemvilágra, akkor hamarosan rá fogunk döbbenni arra, hogy itt nem csak Angyalok vannak, hanem Démonok is, akik valóságosan léteznek a látható világgal párhuzamosan, és ezek a természetfeletti, bukott lények - azonkívül, hogy folyamatosan irigykednek ránk, és kinevetnek – de állandóan azzal is lesznek elfoglalva, hogy elbuktassanak minket, hogy visszatartsanak a fejlődésben vagy végső esetben pokolra taszítsák Isten gyermekeit.

Az egyik ilyen hibrid lény éjjel-nappal megfigyelte Peng Fant, és kereste az alkalmat, hogy mikor tudna lecsapni!

Természetesen Isten tudta, hogy Peng Fan életideje 44 évesen ér véget, és arról is, hogy Peng óvatlan lesz ezen a napon, és ilyen módon fog véget érni az élete.

Peng Fan óvatlanságát a „Viperafajú Gonosz Démon” ezt kihasználta, és villámgyorsan megölte.

Miután mélyen elmélkedni fogunk ezeken a furcsa gondolatoktól, hirtelen meg fog jelenni a Szentszellem, és megvilágít nekünk egy igeverset, amit a későbbiek során sokkal jobban fogunk érteni. Csak ekkor fogjuk megérteni azt, hogy nem ilyen egyszerű a Mennybe kerülni, sőt nagyon nehéz oda bekerülni, de maga Isten igéje; az 1Péter 4:18-as verse is erről tanúskodik.

 

És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?

 

Források:

https://index.hu/kulfold/2021/08/25/kina-mereg-kigyo-szakacs/

https://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/kigyo-halal-bizarr-levagott-kigyofej/t6yeb3m

https://nlc.hu/gasztro/20210826/kigyomaras-sef-leves/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A halál rejtélye

Milliárdosok: Mit használ az embernek...?